Sötét mód ikon
2026 július 22
Alba: több ezren már megkapták a pénzüket

Alba: több ezren már megkapták a pénzüket

A kártalanítás megkezdését követően az OBA 13 094 ALBA betétes részére postázta a kártalanítási elszámolást és utalta át a kifizetések fedezetét a Magyar Posta, illetve a kifizetésben résztvevő takarékszövetkezetek részére. Az összes érintett, szám szerint 13 225 ügyfél döntő többsége már fel is vehette a legfeljebb 100 ezer eurónak megfelelő (31 396 000 forint) kártalanítását.

A mintegy tízezer főt kitevő, legfeljebb 2,5 millió forint megtakarítással rendelkező magánszemély számára a Magyar Posta szeptember 29-től kézbesítette a kártalanításokat. A Takarékszövetkezet további 2043 ügyfele a kézbesített személyre szóló elszámoló levélben értesülhetett arról, hogy ütemezetten melyik takarékszövetkezeti kifizető helyen és mikortól várják a pénze fölötti további rendelkezését.

131 kártalanításra jogosult betétes esetében jogi eljárások szükségesek az OBA kártalanítás végrehajtásához, jellemzően hagyatéki ügyek, gyámhatósági, valamint zárolt (pl. hitelfedezetbe vont) betétek.

A Magyar Nemzeti Bank augusztus végén betétkifizetési tilalmat rendelt el, s felügyeleti biztosokat rendelt ki a takarékszövetkezethez.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.