Sötét mód ikon
2026 június 13
A spanyolok még időzónát is váltanának

A spanyolok még időzónát is váltanának

Az összefoglaló szerint Spanyolország következő kormánya meg tudja állítani az órákat (szó szerint). Vagyis meglépné azt lépést, aminek hatására megszűnhetne az ország hírnevét aláásó, őket illető „a későn kelők nemzete” jelző.

Megállapodtak a felek

Decemberben egy meggyőző választási  eredmény túllendítette az országot politikai holtpontról azáltal, hogy egyik fél sem szerezte meg a 176 képviselői helyből a többséghez szükséges mennyiséget az alsó kamrában – de a két ellenfél között nemrég megállapodás jött létre, így Spanyolországnak végre új kormánya lehet.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

Albert Rivera mögé felsorakozott a pártja, amikor a második helyezett szocialisták kísérletet tettek Pedro Sanchez vezetésével kormányalakításra a jövő hónap elején. De ennek ára van: egy reformcsomag, melybe egyéb intézkedések mellett, egy óra változást  is okozna, amely áttenné Spanyolországot a Greenwich-i időzónába (GMT).

Diktátorok egymás között
Hiába esett földrajzilag egy időzónába Angliával és Portugáliával az ország, 1942-ben a spanyol diktátor, Francisco Franco tábornok, az ország egy órával előre óra tolta, hogy az háborús szövetségessel, a náci Németországéval egybe essen. Így olyan országokkal kell összhangban lennie, melyekben máskor kel fel és nyugszik le a nap (mint hazánkban vagy Lengyelországban.)

Életvitel szempontjából is előnyös lenne

Ez persze megzavarta a spanyolok biológiai óráját, és a kezükön lévő óra már nem úgy mutatta az időt, ahogy a napkelte és napnyugta szerint megszokták. Így megszűnne az az interkontinentális repülőutak alkalmával ismert jelenség, hogy míg éjszaka indulunk el a kiindulási helyünkről, mire elérjük az úti célunkat ott már nappal van, így nem tudunk megfelelően pihenni – egyébként pont valami hasonlót éreznek a spanyolok nap-mint-nap.

Luis Garicano gazdasági tanácsadó szerint azért lesz előnyös a váltás, mert „az a gazdasági és kulturális változások katalizátora lehet, tehát végre beindulhatnak a szükséges folyamatok.”

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.