Az Ittapiros már többször foglalkozott azzal a kérdéssel, hogy mi lesz az internetes szerencsejáték világában a „poszt Texas
Holdem”-érában, azaz akkor, ha már az összes „hal” bedobta a kulcsot és az egyre kisebb vízben szinte kizárólag kisebb-nagyobb cápák úszkálnak.
A piaci szereplők száma egyre csökken, vállalatok és piacok egyesülnek, a részvények (már amelyiknek vannak ilyenek) csökkennek, a profit előrejelzések egyre borúsabb képet mutatnak.
A PokerStars, amelynek üzleti modellje egyszerre két módon is veszélybe került, hiszen bár egyre több ország ad ki engedélyeket, a vállalat egyre kevesebb helyen tekinthető elfogadható partnernek, ahová meg (túlságosan drága pénzért) bevásárolta magát, mint Spanyolország, Franciaország, ott a piac csökken.
Nos, amennyiben a vezetőség szeretne bónuszt kapni, valamit tenni kell. A Stars már tavaly érezhető módon elindult a sportfogadás-szervezés irányába, de idén ezt már felvállaltan jelenti ki, mint megvalósítandó célt.
Szerintünk azonban nem eszik olyan forrón a kását. A póker ugyan látványos, azonban bevételi oldalon nem annyira jelentős üzlet, ellentétben a sportfogadással, amellyel komoly pénzt lehet szakítani. Míg a pókerjáték szervezése tulajdonképpen nem érdekelte igazán komolyan az államokat, a sportfogadással már nem ilyen egyszerű a helyzet. Amennyiben Stars tényleg erre az útra lép minden bizonnyal ellene fordul az összes eddigi hagyományos sportfogadó iroda, másrészt kihúzza a gyufát az államoknál is. Nem is beszélve arról, hogy a sportfogadás szervezés (ellentétben a pókerrel) egy nehéz dolog, nem elég felvenni egy két „arcot”, elárasztani az affiliate-eket bónuszokkal, itt tényleg produkálni kell, különben a szervező nagyon megégetheti magát.
Az arroganciájáról és „mindenttudásáról” ismert PokerStars azonban nagy valószínűséggel nem hallgat a józan észre, és nekilát sportfogadást szervezni, azonban ez nagyobb falat lesz, mint amit le tud nyelni.