A lengyel statisztikai hivatal (GUS) hétfőn azt közölte, hogy a novemberi ráta június óta változatlan, 6,1 százalék volt. A PAP lengyel hírügynökség által megkérdezett elemzők 6,3 százalékos munkanélküliséggel számoltak a múlt hónapra. A regisztrált munkanélküliek száma októberhez képest novemberben 7800-zal, 1 millió 26 ezerre nőtt.
Egy éve novemberben alacsonyabb, 5,1 százalék volt a munkanélküliség Lengyelországban, a mélypont idén eddig 5,4 százalék volt, amelyet márciusban jegyeztek fel. A lengyel gazdaságot sem kerülték el a koronavírus-járvány kedvezőtlen hatásai. A hazai össztermék (GDP) 8,2 százalékkal csökkent a második negyedévben éves összevetésben, miután az első negyedévben a hazai össztermék (GDP) még 2 százalékkal nőtt.
A harmadik negyedévben – nem végleges adatok szerint – 1,5 százalékkal csökkent a gazdaság teljesítménye éves szinten. A kormány várakozása szerint a GDP idén 4,6 százalékkal csökken az év elején várt 3,7 százalékos növekedéssel szemben. Tavaly a lengyel gazdaság 4,1 százalékkal nőtt.