2024 április 19

A Huawei bevétele 29 százalékkal csökkent tavaly

Guo Ping, a Huawei vezérigazgatója azt mondta, hogy a kihívások arra kényszerítették a Huaweit, hogy gyorsan új üzletágak felé forduljon, beleértve a vállalati szoftverek, orvosi technológia és járműszoftverek fejlesztését. Hozzátette azt is, hogy a Huawei telekommunikációs szegmense ellenálló volt, és az összesített eredmények összhangban vannak a cég előrejelzéseivel. A cég tavalyi teljesítményével kapcsolatos végleges adatokat várhatóan márciusban ismertetik. A Huawei, a világ legnagyobb távközlési berendezés-gyártója az egyik vesztese az Egyesült Államok és Kína közötti kereskedelmi háborúnak. Az Egyesült Államok 2019 májusában feketelistára tette a céget, mert az amerikai hatóságok szerint a kínai kormány javára gyűjtött titkosszolgálati információkat. A cég többször is visszautasította a vádakat – közölte a távirati iroda.