A hivatal adatai ellenére a német építőipar növekedést vár
A német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis júliusra vonatkozóan az építőipari megrendelések csökkenéséről számolt be mind havi, mind éves bázison. Eszerint júliusban ár-, szezonális és naptári kiigazítással 5,6 százalékkal csökkentek a német építőipar megrendelései az előző havihoz képest. A beérkezett megrendelések nominálisan 2,5 százalékkal, ár- és naptári kiigazítással 4,9 százalékkal maradtak el az egy évvel korábbitól.
A Destatis közleménye hangsúlyozza, hogy a 2020. júniusi bázisérték néhány nagy megrendelés miatt kiemelkedően magas volt, a 2019. júliusi bázis pedig rekord volt, a valaha regisztrált legmagasabb júliusi érték. Az év első hét hónapjában az építőipari megrendelések reáláron 3,7 százalékkal csökkentek az egy évvel korábbihoz képest. Az első hét havi csökkenést a Destatis szerint nemcsak a koronavírus-válság, hanem a magas tavalyi bázisérték is magyarázza.
Dieter Babiel, a HDB vezérigazgatója azonban kijelentette, hogy az építőipari ágazat az idén forgalmának nominálisan 3,5 százalékos, árkiigazítással pedig 0,5 százalékos növekedésére számít a 2019. évihez képest. Mindemellett azt várja, hogy a foglalkoztatottak száma 10 ezerrel 880 ezerre nő. Legutóbbi, májusi előrejelzésében a HDB még a tavalyival közel megegyező, stagnáló forgalmat jelzett előre az idei évre. https://www.destatis.de/DE/Presse/Pressemitteilungen/2020/09/PD20_372_441.html