15 perces
A MOL mutatta az irányt a tegnapi kereskedésben, jelentős erősödésével a BUX árfolyama is följebb tudott kerülni, így ismét a lélektani 30000-es szint fölé érkezett meg és érintett új lokális csúcsot. Sikerült is fölé zárni a nap végén, 30000 tehát napon belül már támaszt tudott jelenteni. Ha ma sem bukik alá az index, akkor számíthatunk a mindenkori legmagasabb érték elérésére 30132-nél. Az elmúlt hetek technikai képe rövidtávon is fölfelé mutat. 29500 és 29880 között konszolidált az árfolyam, ebből a tartományból november elején jött először kiszúrás, az elmúlt hét végére pedig már mag mögött tudta hagyni a sávtetőt az index. A 29880 pont alá történő visszatérés törhetné meg némileg a pozitív momentumot.
Támasz: 30000
Ellenállás: 30132

[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”30″]
Napi
A szűkebb értelemben vett csatorna tetjéhez tapad a hazai index az elmúlt időszakban, érdemben nem távolodott el ettől az akadálytól. Pénteken már 30000 fölé is sikerült zárni, a folytatásban pedig könnyen elképzelhető a mindenkori legmagasabb érték érintése 30132-nél. Nem látszik érdemi fordulós jelzés a grafikonon, de 30132 és a csatornatető párosa masszív ellenállást jelenthet, így érdemes számolni azzal, hogy elsőre elakad itt az emelkedés. A csatornából történő esetleges kitörés a szélesebb alakzat teteje felé nyithat utat, melyet jelenleg 31000 pontnál találunk.
Támasz: 29500
Ellenállás: 30132
