2024 március 28

Reggeli Hírlevél – 2020.01.05

Belföld

Továbbra is kitartott a BUX ereje

Az amerikai piac gyengélkedése még nem tudta rányomni a bélyegét a magyar tőzsdére. A BUX 8 milliárd forintot meghaladó forgalom mellet 0,9%-ot tudott emelkedni és 42 333,48 ponton sikerült zárnia. Ez egy új lokális csúcsot jelent, amennyiben a záró értékeket vesszük figyelembe! Ha amerika nem esik tovább könnyen jöhetnek újabb lokális csúcsok.

Lokális csúcson zárt az OTP 

Nem túl magas, 4,2 milliárd forintos forgalommal emlekedett tegnap az OTP 13 560 forintig (+1,5%). A korrekció kezdete óta jelentősen lecsökkent a forgalom a papírban, de a lokális csúcs és a tény, hogy a zöld napokon jóval nagyobb volt a forgalom, mint a piros napokon bizakodásra adhat okot.

Nem lehet bírni a MOL-al

A MOL is új lokális csúcsra emelkedett tegnap. 2218 forintos záró értékkel 1,3%-ot emlkedett, 1,2 milliárd forintos forgalom mellett. A tegnapi zárás erőt mutat, de a gyertya kinézete némi aggodalomra adhat okot.

Erősödni tudott a forint

A tegnapi nap folyamán erősödni tudott a forint. Az EURHUF árfolyama 0,4%-kal csökkent, egészen 361,3 forintig, míg az USDHUF 0,75%-ot esett, 294,8-ig. Egyelőre maradhat a forint erősödése, de ha a külföldi tőkepiaci helyzet jelentős romlásnak indulna, várhatóan újabb gyengülést láthatnánk a forintban.

Külföld

Csúnyán indult 2021

Amennyire erősre sikerült 2020 vége, olyannyira indult gyengélkedve 2021 az amerikai tőkepiacon. A sokéves átlaggal ellentétben nagyon csúnyán indult az USA indexek teljesítménye. A Dow 30 226,32 ponton zárt (-1,14%) , az S&P500 3 703,22 ponton (-1,34%), míg a Nasdaq100 12 699,92 ponton (-1,41%) fejezte be a tegnapi kereskedést. Az amerikai indexek határidős termékei jelenleg minimális pluszt mutatnak a tegnapi esés után.

Felülteljesítettek a „stay at home” papírok

A tőzsdei teljesítményükben a koronavírus kezdete óta felülteljesítő „maradj otthon” részvények tegnap jelentős prémiumot produkáltak! Az utóbbi hónapokban kezdett bezáródni az olló az otthonról dolgozást segítő és a tradícionális, válság által rosszabbul érintett cégek között. Ez a folyamat tegnap fordulatot vett. A növekvő bizonytalanság, a vírus újabb mutációja és az angolok bezárkózása idézhette elő a jelenséget. „Maradj otthon” tegnapi teljesítmények: Zoom (+6,11%), Tesla (+3,55%), Moderna (+7,44%). A válság által rosszul érintett cégek tegnapi teljesítménye: Carnival (-5,82%), Mariott (-5,39%), Delta Air Lines (-3,68%).

Ma eldől a szenátusi helyek sorsa Georgia-ban, figyeljünk rá

Georgia-ban ma zárul le az elnökválasztás és a szenátusi helyek még kérdésesek. Amennyiben a demokrata párt megszerez két meglepetés helyet, úgy a demokrata szenátusi fölény miatt nagyfokú bizonytalanság uralkodhat el a piacon, az pedig általában eséshez vezet. A Goldman elemzője szerint emelkedés lesz a piacokon, bármi is legyen az eredmény.

Anglia ismét bezárkózik

Boris Johnson tegnap bejelentette, hogy Anglia további lezárások alá kerül a járvány új törzsének megjelenése miatt. A hírre bezuhant az angol font.

Növekvő bizonytalanság

A piaci lejtmenetet jelző indikátorok egyre csúnyább képet mutatnak. A VIX tegnap több, mint 15%-ot emelkedett, a dollár pedig nem esett tovább egyelőre. A WTI olaj lokális csúcsáról fordult mínuszba (-2,33%), az arany pedig megugrott (+2,56%).