A vártnál sokkal alacsonyabb lett az infláció az eurózónában!
Így dolgozhat együtt több generáció egy okos képzéssel
A generációs szakadék nagymértékben érződik a mai munkahelyeken. Azt lehet mondani, hogy jelenleg négy generáció dolgozik együtt. Ez persze mindig is így volt, de a mai “szakadék” sokkal jelentősebb, mint bármikor a múltban.
A legnagyobb létszámot az X és az Y generáció öleli fel, de emellett dolgozik még a Baby boomer és a Z generáció is. A technológiai fejlődésnek köszönhetően most ott tartunk, hogy az egymáshoz közel álló generációk már nem értik meg egymást.
Teljesen más értékrenddel rendelkeznek, eltérő a kommunikációjuk és más eszközöket használnak. Az viszont a vállalat szempontjából komoly pénzügyi kockázatot is jelenthet, ha nem tud együttműködni a négy generáció. A hatékony közös munkavégzés az alapja a pénzügyileg sikeres vállalatnak.
Mit érhet el egy ilyen képzés?
A Training360 tantermi képzései között az x y z generációk összehozásáról szóló tanfolyam is megtalálható. Számos olyan lehetőség van, amivel képessé válik a több nemzedék a produktív munkára.
Az elsők között szerepel az, hogy miként támogathatják egymás erősségeit a különböző generációk. Az X-ek jelentős bölcsesség birtokában vannak már, ami így kiemelten alkalmassá teszi őket a mentori szerepre, ezzel képes az Y és a Z nemzedékből kihozni a legütősebb tehetség hasznosságát.
Az pedig fordítva is jelentős szerepet lehet, hogy a fiatalabb kollégák képesek legyenek megérteni és meglátni az idősebbek értékét. Így mindegyik generációnál eredményesen kiaknázható a rejtett potenciál.
Mi a szerepe ebben a konfliktuskezelésnek?
Ez a fajta törekvés nem kivitelezhető anélkül, hogy ne lenne szükség olyan képességre, amit a konfliktuskezelés adhat a kezünkbe. Egyrészt a belső kontroll fejlesztése, másrészt a problémamegoldó képesség is olyan területek, amik kihagyhatatlanok a vitás helyzetek hatékony kezeléséhez.
Így elkerülhetővé válik, hogy a munkatársak féljenek a konfliktusoktól, mert képesek lesznek másokat is meghallgatni. Akár az igények tekintetében, akár az érveket illetően szükséges, hogy értő hallgatással tudjanak fordulni egymáshoz. Emellett a saját elvárásaikat is megfelelő pontossággal legyenek képesek megfogalmazni.
A tréningben az a legjobb, hogy gyakorlatias hangsúllyal zajlik, mert valós konfliktushelyzeteket dolgoz fel, amivel a szükséges készségek gyakorolhatóak.
Miért előnyös a hatékonyság növelése ilyen megközelítésből?
A generációs különbségek óriási feszültséget okoznak, amit több irányból is kezelhetnének az érintettek. Az egyik oldalon képesnek kell lenni arra, hogy megfelelő “szemüvegen” keresztül tekintsenek egymásra, a másik oldalon pedig a konfliktusokat is okosan kell kezelni.
Egy jól összehangolt csapat akkor is létrejöhet, ha egyszerre négy generáció képviselteti magát. Azok a helyzetek, amikor több nézőpontra is szükség van, kifejezetten előnyt élveznek, mert az eltérő nemzedékek teljesen másképp látnak mindent.
Ez az együttműködő képesség pedig a vállalat legnagyobb erőssége lehet, ami jelentős üzleti és pénzügyi sikereket jelenthet.