2024 december 21

Emelkedéssel indul a nap a tőzsdéken

A tegnapi nap során kifejezetten erősek voltak mind az európai, mind a főbb amerikai részvényindexek. Az S&P500 értéke alig tartózkodik történelmi, 3700 pont körüli csúcsa alatt, de a NASDAQ és a DOW is szép emelkedést tudott bemutatni tegnap. Az emelkedést fűtötték a pozitív vakcinahírek; mint ismeretes, már több országban is a tömeges oltás kezdetén vagyunk, Nagy-Britanniában már körülbelül 1 hete tart a folyamatos átoltása a társadalomnak. Mindez azt is jelenti, hogy lassan kiárazódhat a koronavírus kockázata a tőzsdékből, ennek is tudható be a szinte folyamatos emelkedés. Kérdés, hogy az oltások mennyire váltják be a hozzá fűzött reményeket, erről azonban talán csak hónapok múlva tudunk értékelhető véleményt alkotni. A DAX mindenesetre emelkedéssel nyithat a határidős árfolyamok szerint.

A Tőzsdei Kereskedés Módjai | Tőzsdei kereskedés
A sell kockával nem dobnak mostanában (www.tozsdeikereskedes.hu)

Fontos eseménye lesz a napnak a Fed kamatdöntő ülése, illetve az utána kikerülő információk. A piacok minden mozzanatára érzékenyen reagálnak az amerikai jegybanknak, főleg tavasz óta, amikor a Fed drasztikusan növelte a beavatkozást a gazdasági helyreállítás érdekében.

A magyar tőzsdén vélhetően továbbra is folytatódnak az izgalmak a kisebb papírok kapcsán, mind az Opus, mind a Rába hatalmas rallyt mutatott be az elmúlt napokban, érdekes lesz figyelni, hogy folytatódik-e ez, vagy pedig kibontakozik korrekció. A blue chipek esetén sem unatkozhatunk, a Mol minden eddigit felülmúló szárnyalása okozhat még érdekes perceket, illetve az OTP is fontos szintek előtt áll.

www.investing.com www.cnbc.com www.bet.hu