A vártnál sokkal alacsonyabb lett az infláció az eurózónában!
Átadják a forgalomnak Horvátország legmodernebb alagútját
Három év munkálatai után az Isztriai-félszigeten pénteken átadják a forgalomnak az Ucka alagút új, párhuzamos járatát, Horvátország legmodernebb alagútját – jelentette a helyi sajtó.
A már meglévő alagút – amely 1981 óta működik – egy sávos, az új alagúttal két sávon lehet majd közlekedni mindkét irányban. Dario Silic, az alagutat építő Bina Istra vállalat igazgatója a horvát közszolgálati televíziónak (HRT) adott interjújában elmondta: a legnagyobb kihívást a robbantások jelentették. Tíz tonna folyékony robbanóanyagot használtak fel, és több mint 30 üreget és repedést hidaltak át. A másik alagút közelsége miatt – amely végig forgalomban volt – nagy odafigyeléssel kellett dolgozniuk, sokkal rosszabb földtani adottságok mellett, mint az előző alagút építésénél.
A munkálatokat 500 munkás végezte a legmodernebb technológiákkal. 1,2 millió tonna törmeléket bányásztak ki és 3000 tonna acélt használtak fel, annyit, mint az Eiffel-torony fele – magyarázta, hozzátéve, hogy a projekt 200 millió euróba került, és nem merültek fel pluszköltségek. Kiemelte: az új járat 5,6 kilométer hosszú, és a legmodernebb Horvátországban, erős és biztonságos. „Autókkal is leteszteltük az alagutat, hogy ellenőrizzük a szellőző- ,vezérlő- és közlekedési rendszereket, és nagyon-nagyon elégedettek vagyunk” – mondta Silic. Rámutatott: minőségi infrastruktúra nélkül nem lehet turistákat vonzani az Isztriai-félszigetre, főleg annak keleti partjára. A turisták 95 százaléka autóval érkezik abba a térségbe.