2024 április 20

Nem csak a gazdagok kiváltsága a privátbanki befektetés

Bármekkora vagyonunk is van, természetes igényünk, hogy biztonságban tudjuk azt. Emellett pedig természetesen az sem hátrány, ha pénzünk nemcsak megőrzi, de még növeli is az értékét az évek alatt. Ebben siethet segítségünkre a privátbanki szolgáltatás, ami első hallásra luxusnak tűnik, pedig közel sem csak a leggazdagabbak kiváltsága.

Az élet kiszámíthatatlan, így az is előfordulhat, hogy hirtelen nagyobb összegre teszünk szert – például örököltünk valakitől, vagy eladtuk a korábbi ingatlanunkat.

Amikor viszont egyik napról a másikra több millió, vagy akár több tíz millió forinthoz jutunk, az akár komoly érzelmi stresszel is járhat. Hiszen természetes belső késztetésünk, hogy a vagyont a lehető legtovább megőrizzük és okosan fektessük be.

Jelentős mennyiségű felesleges idegeskedést és aggódást spórolhatunk meg magunknak, ha profi szakemberekre bízzuk a pénzünket, mégpedig egy privátbanki szolgáltatás keretében.

Szezám, tárulj!

Először is érdemes tisztában lenni a privátbank jelentésével. Első hallásra azt hihetjük, hogy ez a pénzintézetek egyik különálló típusát takarja, és az ilyen épületekbe csak a kiemelt, jelentős vagyonnal rendelkező ügyfelek léphetnek be.

Valójában azonban arról van szó, hogy a privátbanki ügyfeleket is ugyanazokban a kereskedelmi bankokban és vagyonkezelői épületekben szolgálják ki, mint mindenki mást. Azonban egy magasszintű prémium szolgáltatást vehetünk igénybe, hiszen a privátbanki szolgáltatással gyakorlatilag bekerülünk a pénzügyi világ VIP klubjába. 

A privátbank tehát csak egy képzeletbeli kapu, azt átlépve azonban egy külön világban találjuk magunkat, ahol igényeinkre szabott és egyben professzionális vagyonkezelés, biztonság, több exkluzív ajánlat, valamint ügyfélcentrikus hozzáállás vár ránk.

Privátbanki ügyfélként a befektetési lehetőségek tárháza is jelentősen kibővül, így elérhetővé válnak olyan egyedi hitelkonstrukciók és nemzetközi alapok, amelyekhez az emberek többsége nem fér hozzá. Ráadásul még különleges szolgáltatásokat is igénybe tudunk venni, mint például műkincs- vagy adótanácsadás.

A privátbanki szolgáltatást tehát kereskedelmi bankoknál, vagy független vagyonkezelő cégeknél vehetjük igénybe. Mivel kiemelt ügyfeleknek számítunk,soron kívül intézhetjük el befektetéseinkkel kapcsolatos ügyeinket is egy dedikált privátbankár segítségével.

Banki háttérrel rendelkező intézmény esetén pedig az egyéb – például hitelekkel vagy céges pénzügyekkel – kapcsolatos kérdéseinkkel is várakozás nélkül fogadnak minket. A bankok emellett egyéni kedvezményeket – például ajándék bankkártyát és/vagy olcsóbb számlavezetési díjat – is biztosítanak nekünk.

Most, hogy megismertük a privátbank jelentését, valamint a szolgáltatás alapvető funkcióit és előnyeit, már csak egy kérdés van: melyik ajánlatot válasszuk.

A legideálisabb, minden igényünket maximálisan kielégítő privátbanki szolgáltatás megtalálása azonban meglehetősen nagy kihívást jelenthet laikusként. Nem árt tehát részletesebben is megismerni ezt a világot, különös tekintettel a belépési feltételekre.

Az ördög a részletekben rejlik

Ahogy már fentebb említettük, ez a prémium szolgáltatás a kereskedelmi bankoknál és a vagyonkezelő cégeknél érhető el. A kínálaton végigpillantva azonban azt lehet mondani, hogy szinte szolgáltatónként más feltételek és protokollok vonatkoznak az ügyfelekre.

Hogyan kerülhetünk a VIP klubba? 

Már rögtön az első lépésnél, a VIP klubba történő belépéssel kapcsolatban is két eltérő eljárásmóddal találkozhatunk. Az intézmények egy része ugyanis automatikusan jelzi, ha megfelelünk a “privátbankolás” feltételeinek, és felajánlja exkluzív szolgáltatásait. Máshol viszont nekünk kell jelezni, ha igényt tartanánk az extra figyelemre és szakértelemre.

A privátbanki belépési limiteket tekintve még nagyobbak az eltérések. Míg a Budapest Bank már a 25 millió forintos vagyonnal rendelkező ügyfelek számára is elérhetővé teszi kiemelt szolgáltatását, addig a CIB-nél például 60, az Ersténél pedig már 120 milliónál húzták meg az alsó határvonalat.

A Bank Gutmann pedig ennél is nagyobb alaptőkét, 1 millió eurót, vagyis nagyjából 350 millió forintot vár el a belépéshez. Bizonyos esetekben és megfelelő szakértői támogatás mellet viszont akár már 10 millió forint is elég lehet ahhoz, hogy bekerüljünk a “kiváltságosok” körébe.

A privátbankok összehasonlítása során azonban arra is láthatunk példát, hogy az egyik pénzintézet, az OTP még privátbanki ügyfeleit is két csoportra osztja. Így az alapfunkciókat már 30 millió forinttól is elérhetjük, míg a kiemelt vagyonkezelés csak 100 millió forint felett valósítható meg náluk.

Mi történik a pénzünkkel? 

Fontos kiemelni, hogy a privátbankárok alapvetően kétféleképpen tudják kezelni vagyonunkat. Az, hogy nekünk melyik módszer ideálisabb, leginkább attól függ, hogy mennyire szeretnénk kontroll alatt tartani azt, hogy mi történik a pénzünkkel.

Amennyiben a vagyonkezelést választjuk, akkor a privátbankárt felhatalmazzuk arra, hogy – természetesen a mi iránymutatásunknak és igényeinknek megfelelően – egyedül intézzen mindent a befektetéseinkkel kapcsolatban. Ezzel tehát sok-sok döntéstől megkímél minket, így pedig jelentős terheket vehet le a vállunkról. (Persze ez csak akkor igaz, ha maximálisan megbízunk benne, különben csak folyamatosan idegeskednénk azon, hogy milyen eszközökbe forgatja a pénzünket.)

Ezzel szemben a befektetési tanácsadást választva minden esetben mi hozzuk meg a végső döntést a pénzünk sorsát illetően, tehát minden lépés előtt külön rá kell bólintanunk a javaslatokra.

Bármelyik módszer mellett is döntünk, privátbankárunktól minden szükséges információt és támogatást megkapunk majd. A kezünket tehát mindkét esetben fogják, a különbség csak abban rejlik, hogy milyen erősen.

Kiemelten fontos, hogy már előre átgondoljuk, számunkra  melyik felállás felelne meg inkább.

Ezeken felül pedig a költségek feltérképezése is elengedhetetlen a megfelelő döntés meghozatalához. Ennél a pontnál azonban még a korábbiaknál is sokkal nehezebb általános információkat és pontos számokat írni, hiszen a legtöbbször vagyonunktól függ, hogy mennyit kell fizetnünk például a számlavezetésért, a tanácsadásért és a vagyonkezelésért, valamint sikerdíj gyanánt.

Ezek az eltérések tehát igen körülményessé teszik a privátbankok összehasonlítását, végső soron pedig magát a választást is. A jó hír, hogy nem kell feltétlenül egyedül meghoznunk ezt a fontos és nehéz döntést.

Szakértői segítséggel könnyebb jó döntést hozni

A fentiekből jól látszik, hogy a privátbanki szolgáltatás jelentős előnyökkel jár, ha nagyobb, legalább 10-25 milliós vagyonra teszünk szert. Az egyéni igények és anyagi helyzetek miatt azonban nincs olyan szolgáltatás, amely mindenkinek egyenlő mértékben megfelelne.

Épp ezért nagyon is sok múlik azon, hogy melyik megoldás mellett tesszük le a voksunkat – egy átgondolatlan döntés súlya akár milliókban is mérhető. Aki tehát valóban a maximumot szeretné kihozni a privátbankolás nyújtotta lehetőségekből, annak ajánlott körültekintően, tapasztalt szakemberekre támaszkodva dönteni.

Ebben segíthet például az Investopedia privátbanki befektetés útmutatója, szakértőink pedig még részletesebb tájékoztatást is nyújtanak, ingyenesen.