2024 április 19

A székhelyszolgáltatás előnyei

A székhelyszolgáltatás régen olyan terület volt, amelyre ferde szemmel néztek az emberek, a vállalkozók, sőt, még az adóhatóság is. 2017-ben és 2020-ban viszont olyan jogszabályi változások léptek életbe, amelyek egyrészt kifehérítették a szektort, másrészt teljes bizalmat építettek ki a szolgáltatás iránt. A székhelyszolgáltatás ma már egy elismert, komoly tevékenységnek számít a banki, az állami és a könyvelői oldal szemében is.

A székhelyszolgáltatók biztosítják a vállalkozások számára a működésükhöz szükséges törvényi feltételek megvalósulását. A törvényi változások után kizárólag azok a székhelyszolgáltatók maradtak fenn, amelyek képesek voltak lépést tartani a jogi változásokkal, és innovatív megoldásaikkal bővíteni tudták szolgáltatási kínálatukat.

Hazánkban minden cégnek és vállalkozásnak rendelkeznie kell székhellyel. Rengeteg olyan – főleg kisebb – vállalkozás van azonban, amelynek nincs saját tulajdonú ingatlana, vagy nem tudja megengedni magának, hogy irodát béreljen. Előfordulhat, hogy a vállalkozásnak a végzett tevékenység jellegéből adódóan nincs is szüksége ingatlanra a munkához. Ilyenek lehetnek a szabadúszó mikrovállalkozások, amelyeknek szintén jó alternatíva lehet a székhelyszolgáltatás.

Egy székhelyszolgáltató számos előnnyel rendelkezik a hagyományos székhelyekkel szemben. Természetesen be lehet jelenteni egy céget/vállalkozást saját ingatlanba is, de ettől a megoldástól sokan viszolyognak, mivel a legtöbben szeretnék a magánéletet a munkától különválasztani. Ha valaki leszerződik egy székhelyszolgáltatóval, onnantól a szolgáltató irodájában (cég székhelyén) átveszik, érkeztetik és megőrzik a vállalkozás leveleit, illetve iratait, és rendelkezésre tartják azokat. További előnyként említhető, hogy a székhelyszolgáltatás igénybevétele esetén nem kell tartani egy betoppanó ügyféltől vagy NAV-ellenőrzéstől, mivel a revizorok is a székhelyen fogják kezdeni a munkájukat. Ebben az esetben egy megbízható iroda felkészült munkatársai fogadják a hatóságokat és képviselik a céget. Tudni kell azt is, hogy egy esetleges végrehajtás során a hatóság a székhelyen található ingóságokat azonnali hatállyal lefoglalhatja. A székhelyszolgáltató igénybevétele segít elkerülni a kínos pillanatokat az ilyen esetekben, de persze a legjobb, ha soha nem is kerülünk ilyen helyzetbe.

A Covid19-világjárvány sok céget arra kényszerített, hogy munkavállalóinál bevezesse az otthoni munkavégzést. A kihasználatlan irodákért pedig senki sem szeret feleslegesen fizetni. Erre is jó alternatíva a székhelyszolgáltatás.

Amennyiben a vállalkozás eldöntötte, hogy szerződést kíván kötni egy székhelyszolgáltatóval, mindössze annyi a dolga, hogy eldöntse, a fővárosban vagy vidéken szeretné-e igénybe venni a székhelyszolgáltatást. Magyarország vezető székhelyszolgáltatója ebben is felülmúlja a konkurenciát, mivel a Logosz az egyetlen olyan székhelyszolgáltató, amely országos lefedettséggel rendelkezik, és nem kevesebb, mint 23 irodával áll ügyfelei rendelkezésére országszerte. Persze a vállalkozónak/cégnek azt is mérlegelnie kell, hogy merre szeretne haladni a jövőben. Amennyiben pályázatokon indulna (pl.: GINOP), akkor érdemes vidéki helyszínt választania székhelyszolgáltatónak, mert rengeteg pályázatra eleve csak vidéki székhellyel lehet jelentkezni. A budapesti irodáknak ezzel szemben kényelmi és presztízsértéke van, mivel üzleti tárgyalások esetén egy fővárosi székhely megítélése jobb, mint egy vidéki székhelyé, így sokat nyomhat a latba az üzletkötés kimenetele szempontjából, és a versenyképességet is növelheti.

A Logosz azokra is gondolt, akinek a helyi iparűzési adó (HIPA) miatt fájna a feje, hiszen a Pest megyei Újlengyelben is elérhető a szolgáltatásuk, ahol 0%-os az iparűzési adó. A Logosz cégcsoport ezenkívül még egy hatalmas előnnyel tűnik ki a székhelyszolgáltatók közül: az általa kínált kiemelkedő ár-érték aránnyal. A cégcsoport szolgáltatásai már havi 3-4 ezer forinttól elérhetők. Egy kis utánaszámolással egyből láthatjuk, hogy az egyéves székhelyszolgáltatási díj kevesebb pénzbe kerül, mint egy olyan alkalmazott egyhavi bére, aki hasonló feladatkörben ugyanezt a tevékenységet látná el. Ez pedig egy kisvállalkozás számára nagyon fontos szempont.

A 2005-ben alakult Logosznál ezenfelül cégalapításra vagy cégmódosításra is lehetőség nyílik, de olyan kiegészítő szolgáltatásokkal is felkereshetjük őket, mint a cégek adásvétele vagy akár egy egyszerű bélyegzőkészítés. Bármelyik igénnyel fordulnak is hozzájuk, szívesen állnak az ügyfelek rendelkezésére.

Címlapkép forrása: Freepik.com