2024 március 29

Nem semmi mozgások a forinttól az MNB döntéseire

Izgalmasan alakult eddig a mai nap a magyar fizetőeszköz számára, és ez várható is volt. Ma tartotta ugyanis kamatdöntő ülését a jegybank Monetáris Tanácsa. Egyértelmű volt, hogy újabb kamatemeléssel igyekszik harcolni az infláció ellen a Magyar Nemzeti Bank (MNB), azonban annak mértéke és az utána következő kommunikáció meglepetés lehetett. Ennek megfelelően reagált jelentős ingadozással a forint, de végül nem tört ki egyik irányba sem a hazai pénznem árfolyama.

Volt itt minden

A kamatdöntés előtt alapvetően gyengült a forint a főbb devizákkal szemben, az EUR/HUF kurzus 409 fölé is benézett egy rövid időre. Az MNB kamatdöntése 14 órakor vált nyilvánossá, ekkor derült ki, hogy a várt 100 bázispont helyett 125 bázisponttal emelte az alapkamatot a jegybank, ami így már 13 % Magyarországon. A vártnál erősebb lépésre számottevő erősödésbe kezdett a hazai fizetőeszköz, 404 körül is járt az euróárfolyam. Matolcsy György jegybankelnök sajtótájékoztatója ugyanakkor újabb gyengülést hozott kezdetben, hiszen a jegybankelnök bejelentette a kamatemelési ciklus végét.

Vége a kamatemelési ciklusnak

A piaci szereplők az első sokk után azonban már optimistábban állhattak a kérdéshez, az ezzel járó forinterősödést több tényező is segítette. Egyrészt ezek szerint a jegybank már optimistább az inflációs kilátásokkal kapcsolatban, másrészt Virág Barnabás alelnök is jelezte, hogy egyéb eszközökkel folytatódni fog a monetáris szigorítás hazánkban. Jót tett a forintnak az is, hogy a jegybankár jelezte: számottevő likviditásszűkítés jön októbertől a magyar bankrendszerben, ez pedig segítheti az infláció elleni harcot. Megismerhettük a jegybank legújabb előrejelzéseit is, amely idénre 13,5 és 14,5 % közötti, jövőre 11,5 és 14 % közötti átlagos inflációval, idénre 3-4%-os, jövőre 0,5-1,5 %-os GDP bővüléssel számol.

Jöhetnek még izgalmak

A következő napokban nem lenne meglepő, ha emésztené még a piac a jegybankárok szavait és az MNB lépéseit. Mindez pedig árfolyammozgással is járhat a forint piacán, ahogyan későbbiekben sokat számíthatnak majd a további szigorítási elemek is. Természetesen a jegybanki döntések mellett számos egyéb tényező is befolyásolhatja a magyar fizetőeszköz megítélését, ezek közé sorolható az orosz-ukrán háború, a nemzetközi befektetői hangulat, vagy éppen az uniós forrásokkal kapcsolatos tárgyalás állása is.

https://novekedes.hu/elemzesek/virag-barnabas-szamottevo-likviditasszukites-jon-a-magyar-penzugyi-rendszerben