Nem tud talpra állni az OTP a lefordulás után.

Jól sikerült a nyár utolsó harmada az OTP számára – a legnagyobb hazai blue chip a júliusi végi, 5 éves mélypontról volt képes elrugaszkodni. Olyannyira, hogy az augusztusi gyorsjelentés után több hónapos csúcson állt az árfolyam, néhány százalékra a lélektanilag és technikailag is fontos 10000 forintos szinttől. Azóta viszont nem sok öröm jutott az OTP részvényeseinek, ha ez így megy tovább, újra előkerülhetnek a mélypontok.

Erőteljes lefordulás

Nagy biztonsággal kijelenthető, hogy az OTP piacán a gyorsjelentés körüli napokban volt a csúcson a befektetői optimizmus. A szép számokat hozó adatsor megjelenése után viszont jobbára már csak stagnált a bankrészvény, majd pedig jelentős esésbe kezdett. Az elgyengülést több tényező okozta; nem tett jót a nemzetközi piaci hangulat elromlása és a recessziós félelmek sem. Az OTP emelkedése pont akkor kezdett volna beindulni, amikor az irányadó indexek lefordultak, ez pedig rögtön féket is jelentett a bankpapír számára.

Esésben az OTP, belső és külső okai is vannak (www.shutterstock.com)

Többnyire azonban belső tényezőknek köszönhető a lejtmenet. A kötelező tartalékolási ráta 1%-ról 5 %-ra való emelése fékezi a hazai bankszektor hitelállomány bővülését, és még az extraprofitadó, valamint a kamatstop és a hitelmoratórium is nyomja a szektor vállát. Aggasztóak a makrogazdasági tényezők is. Az, hogy az uniós pénzekről még nincs megállapodás, alapvetően nyomás alatt tartja a magyar tőzsdét, valamint  az infláció emelkedése és az energiabiztonság helyzete is mind növelik a piaci szereplők bizonytalanságát.

Közel a fontos szint

Az utóbbi napokban az OTP esése megállt, ugyanakkor jelentős emelkedést nem tudott felmutatni a bankrészvény. Mindez azt jelenti, hogy néhány száz pontnyira van az árfolyam a 7800-8000 közötti támaszszinttől, amely már többször megtartotta az OTP árfolyamát. Ha azonban újra tesztelésre kerülne a fontos szint, az aggasztó lehet az emelkedésben bízók számára, hiszen nőhet az esélye a támasz letörésének. Újabb emelkedés esetén a 9000 forintos kerek érték elérése lehet fontos, ehhez azonban a hazai tényezők javulása, és/vagy a nemzetközi hangulat oldódása lehet szükséges.

Címlapkép forrása: Shutterstock