2024 április 19

Vasárnapi tükör 2023. április 30. – Minden jó, ha a vége jó

Növekvő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten. A BUX 44 822,21 ponton zárt pénteken, 1,64 százalékkal, 721,34 ponttal magasabban az előző heti záróáránál.

A részvénypiac forgalma 37,98 milliárd forint volt az előző heti 21,09 milliárd forint után, a vezető részvények erősödtek. Az Equilor Befektetési Zrt. az MTI-nek küldött heti elemzésében jelezte: a csütörtöki kereskedésben kiugróan emelkedett a BUX. Az előző napok alulteljesítését követően, a vezető részvények közül leginkább az OTP erősödött. A bankpapír pénteken is jól teljesített. A Richter és a Mol is jól zárta a hetet, bár pénteken már inkább csak oldalaztak a részvények – közölték. Az összefoglalóban a kedvező piaci hangulatot egyebek mellett azzal indokolták, hogy a héten biztató hírek érkeztek az uniós forrásokról. Közeledtek az álláspontok a vitás kérdésekben az Európai Unió és Magyarország között. Több célármódosítás is érkezett a héten.

A Mol 12 havi célárfolyamát 3300 forintról 3200 forintra csökkentette a Citi, az ajánlás továbbra is vétel. A Richter célárfolyamát 12 800 forintról 12 600 forintra mérsékelte az RBC Capital. Az ajánlás továbbra is felülsúlyozás – ismertette az Equilor. Az összefoglalóban kiemelték azt is, hogy változik a bankok extraprofitadója. A nettó árbevétel helyett július 1-től a szokásos tevékenység keretében keletkezett nyereség lesz az adóalap. Viszont az adókulcs is emelkedik. A 10 milliárd forintos adóalap alatti rész 13 százalékát, a 10 milliárd forintos adóalap feletti rész 30 százalékát kell befizetniük a bankoknak. Az OTP szempontjából enyhén kedvezőnek mondható a változás – írta az Equilor.

Részvény árfolyamok

Az OTP 2,69 százalékkal erősödött. A részvény 10 300 forinton zárt pénteken, heti forgalma meghaladta a 18,4 milliárd forintot.

A Richter árfolyama 2,06 százalékkal emelkedett a héten. Pénteken a papír 8170 forinton fejezte be a kereskedést, heti forgalma csaknem elérte a 8,7 milliárd forintot.

A Mol árfolyama 1,26 százalékkal nőtt, pénteken 2742 forinton zárt, forgalma 9,1 milliárd forintot tett ki a héten.

A Magyar Telekom 0,71 százalékkal erősödött, a papír pénteki záróára 426 forint, heti forgalma 934,3 millió forint volt.

A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 3354,23 ponton végzett a héten. 99,13 ponttal, 2,87 százalékkal alacsonyabb az előző hetinél.