Negatívan kezdett a péntek reggeli kereskedés Budapesti Értéktőzsdén. A BUX index gyengült és az első órát követően 130 746,68 pontnál tartott. Az OTP, Telekom és a Richter gyengüléssel kezdtek. A Mol emelkedett. A 4iG közel 10 százalékos mínuszban, az OPUS pluszban áll. A részvénypiac forgalma az első óra végén 2,5 milliárdnál járt.

Indexcsökkenéssel indult a nap a pesti börzén. Forrás: BÉT
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 11,43 pontos emelkedéssel, 132 438,09 ponton nyitott pénteken. A csütörtöki záróértékéhez képest 0,01 százalékkal erősödött. Az index az első óra végén közel kétezer ponttal lejjebb került és 130 746,68 ponton áll.
OTP, Richter részvényei gyengültek a nyitást követően. A Mol erősödéssel indította el a mai kereskedést. A Telekom papírjai is csökkentek az indulást követően. A 4IG komolyan gyengült és közel 10 százalékos mínuszban áll. Az OPUS 6 százalékos pluszban indult a nyitást követően. A részvénypiac forgalma 2,5 milliárdnál járt az első órát követően. A csütörtöki zárást követően után a ma reggel negatívan kezdődött a pesti börzén.
A részvények péntek reggeli indulása
Mol: Az olajvállalat árfolyama +1,14 százalékkal erősödött és 3 914 forinton a reggeli időszakban.
OTP: A részvény ára -2,05 százalékkal csökkentés 41 190 forinton állt az első órában.
Magyar Telekom: Az árfolyam – 0,56 százalékkal mínuszban 2 508 forinton áll.
Richter: A papírok árfolyama -0,79 százalékkal gyengült és 12 530 forinton állt.
4iG: A részvények árfolyama -9,14 százalékkal csökkent és 1 770 forinton áll.
A részvénypiac forgalma 3,9 milliárd forint volt a reggeli időszakban.
A részvények csütörtök esti zárása
OTP: Csütörtökön az OTP-részvények ára 1080 forinttal, 2,64 százalékkal 42 050 forintra erősödött, forgalmuk 14,0 milliárd forintot tett ki. Az árfolyam visszakerült a 41 030 forintos szint fölé, amely így ismét támaszt képez, míg ellenállás 42 481 forintnál látható.
Mol: Az előző nap a Mol árfolyama 110 forinttal, 2,76 százalékkal 3 870 forintra csökkent, 4,2 milliárd forintos forgalomban. Az árfolyama tovább esett, a következő támasz 3 822 forintnál látható, míg ellenállást a 3 900 forintos szint képez.
Richter: Csütörtökön a Richter-papírok árfolyama 250 forinttal, 2,02 százalékkal 12 630 forintra emelkedett, a részvények forgalma 2,4 milliárd forintot ért el. Az 50 napos mozgóátlagról pattant fel, amely 12 340 forintnál húzódik, ellenállás 12 640 forintnál látható.
Magyar Telekom: Az árfolyam csütörtökön 42 forinttal, 1,69 százalékkal 2 522 forintra nőtt, forgalma 3,2 milliárd forint volt. A részvény továbbra is a 2 446 forintos támasz és a 2 557 forintos ellenállás között mozog.
A BUX és a részvények indulása az elemző szerint
Csökkenéssel indulhat a pénteki kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat miatt Czibere Ákos a Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint. A BÉT részvényindexe, a BUX 1355,42 pontos, 1,03 százalékos emelkedéssel, 132 426,66 ponton zárt csütörtökön.
A jelen cikkben leírt információk, elemzések a szerző magánvéleményét tükrözik. A jelen cikkben leírtak nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (a továbbiakban: Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen cikk nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Címlapkép forrása: BÉT