Vegyesen kezdődött a hétfő reggeli kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén. A BUX csökkent és 126 242,16 pontnál állt az első óra végén. A vezető részvények közül az OTP és a Telekom pozitívan nyitottak. A Mol és a Richter mínuszban kezdett. A részvénypiac forgalma reggel az első óra végén 4,4 milliárdnál járt.

A BUX várakozással kezdi. ahétfpi kereskedést a BÉT-en. Forrás: Shutterstock
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 2,44 pontos csökkenéssel, 126 961,58 ponton nyitott hétfőn. A pénteki záróértékéhez képest minimálisan gyengült. A nyitás után is folytatta a gyengülést az index és az első óra végét követően már 126 242,16 pontnál tart. A vezető részvények az OTP és Telekom kivételével gyengüléssel kezdtek.
Az OTP árfolyama emelkedéssel kezdte a napot. A Mol árfolyama mínuszban kezdett. A Telekom árfolyama erősödéssel indult. A Richter árfolyama ma gyengüléssel kezdett. A részvénypiac forgalma az első óra végén 4,4 milliárdnál járt. A pénteki gyengülést követően a ma reggeli nyitás iránykereséssel telik. Az ázsiai piacok a kínai holdújév miatt ünnepnapot tartnak. Így az ottani kereskedés eredményei közül a Tokió tud érdemben felmutatni eredményt, bár gyengülést. A mai amerikai találkozó komoly hatással lehet a pesti börzére is.
A részvények indulása hétfőn reggel
Mol: Az olajvállalat árfolyama -1,99 százalékkal 3 650 forintra gyengült az első órát követően.
OTP: A részvény ára +0,23 százalékkal emelkedett és 39 510 forinton áll.
Magyar Telekom: Az árfolyam +0,51 százalékkal erősödött és 1 980 forinton áll.
Richter: A részvény ára -0,6 százalékkal csökkent és 11 650 forinton áll.
A részvénypiac forgalma az első óra végén 4,4 milliárdnál járt.
A részvények múlt pénteki esti zárása
OTP: Pénteken a részvények ára 1 530 forinttal, 3,74 százalékkal 39 420 forintra esett, forgalmuk 18,8 milliárd forintot tett ki. Az árfolyamában 39 460, majd 39 077 forintnál húzódnak támaszok, míg 40 910 forintnál ellenállás.
Richter: Pénteken a papírok árfolyama 60 forinttal, 0,51 százalékkal 11 700 forintra csökkent, a részvények forgalma 2,6 milliárd forintot ért el. A részvény grafikonján 11 670 forintnál látható fontos támasz, alatta 11 440 forintnál, míg felül 11 855 forintnál ellenállási szint.
Mol: Pénteken az árfolyam 94 forinttal, 2,46 százalékkal 3 724 forintra csökkent, 3,9 milliárd forintos forgalomban. Az árfolyamában 3 700 forintnál, majd 3 640 forintnál támasz, 3 820 forintnál ellenállás látható.
Magyar Telekom: Pénteken a távközlési cég árfolyama 2 forinttal, 0,1 százalékkal 1 970 forintra gyengült, forgalma 725,9 millió forint volt. Az árfolyam 1 979 forintnál húzódó szint alá került, így az rövid távú ellenállási szintet képez, míg támasz 1 936 forintnál húzódik.
A BUX és a részvények indulása az elemző szerint
Pozitív korrekcióval nyithat hétfőn a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint. A BÉT részvényindexe, a BUX 3238,19 pontos, 2,49 százalékos csökkenéssel, 126 964,02 ponton zárt pénteken.
Varga Zoltán közölte, a vezető részvények közül az Erste bankszektor-elemzője felhalmozásról tartásra változtatta az OTP részvényekre vonatkozó ajánlását, miközben a célárfolyamot a korábbi 28 ezer forintról 43 200 forintra emelte. Az Autonomous Research 44 248 forintról 47 231 forintra emelte az OTP célárfolyamát, az ajánlás változatlanul felülteljesítő.
A jelen cikkben leírt információk, elemzések a szerző magánvéleményét tükrözik. A jelen cikkben leírtak nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (a továbbiakban: Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálatot lehet megállapítani, melyre a jelen cikk nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Címlapkép forrása: Shutterstock