2024 április 19

Szépen gyarapodott a 4iG

A pénzügyi és értékcsökkenési leírások előtti eredmény (EBITDA) 22,1 százalékkal bővülve csaknem 3,53 milliárd forintra nőtt. A majdnem 2,93 milliárd forintos nettó eredmény több mint 56 százalékos emelkedés a tavalyi első háromnegyedévhez képest – derül ki a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján közzétett gyorsjelentésből. A különbség az idei és a tavalyi harmadik negyedév összevetésében is jelentős, hiszen a bevétel 13,4 milliárd forintról 21 milliárd forintra, az EBIDTA 1,46 milliárd forintról 1,75 milliárd forintra nőtt. A közlemény kiemelte, hogy az idei, átlagosan 840 forintos részvényárfolyam 53,3 százalékkal több, mint tavaly, míg az egy részvényre jutó saját tőke 142 százalékkal 130 forintra ugrott – ismertette a távirati  iroda.

A 4iG szerint az elmúlt év akvizíciói, valamint a leányvállalatok nagymértékben járultak hozzá az eredményekhez. A működési, adó- és kamatköltségek, a további cégvásárlások ráfordításai jelentősen nőttek, de a tulajdonukba került társaságok konszolidációja ellensúlyozta a negatív hatásokat, a továbbiaktól pedig az eredményességi mutatók további javulása várható – tették hozzá. A menedzsment arra számít, hogy a negyedik negyedév az előzőnél is kedvezőbben alakulhat, mivel a megállapodásaik rendszerint az év végén teljesülnek. 2022-re a cégcsoport az informatika minden területén az első számú belföldi rendszerintegrációs nagyvállalat lesz, a távközlésben és távközlési infrastruktúra fejlesztésében pedig a Nyugat-Balkánon is meghatározóvá válhat – olvasható a közleményben.

A 4iG a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) prémium kategóriás kibocsátója. Részvényei csütörtökön 941 forinton zártak, árfolyamuk egy éven belül 588 és 1134 forint között változott.