2024 május 20

Januárban lezárul a 4iG által a DIGI megvásárlása

Közleményükben kiemelték: a tranzakció értéke 625 millió euró, megközelítőleg 232 milliárd forint. A DIGI megvásárlása fontos lépés lehet az állami és magántőke egyesítésével létrejövő nemzeti távközlési és telekommunikációs infrastruktúra-szolgáltató vállalat létrehozásában, amelynek platformtársasága az Antenna Hungária lesz a felek augusztus végi bejelentésének megfelelően – jegyezték meg. Emlékeztettek arra, hogy a 4iG az állammal kötött stratégiai megállapodása értelmében az Antenna Hungária Zrt.-be apportálja majd telekommunikációs érdekeltségeit, mellyel a 4iG többségi tulajdont szerez a vállalatban.

A fúzió eredményeként új regionális távközlési holdingvállalat jön majd létre, amelynek hazai érdekeltségei (Antenna Hungária, DIGI, Invitel, Invitech, AH Net) a nyugat-balkáni régióban folyamatban lévő akvizícióknak köszönhetően, további távközlési vállalatokkal egészülhetnek ki. Jászai Gellért, a 4iG Nyrt. elnök-vezérigazgatója a közlemény szerint elmondta, hogy az akvizícióknak köszönhetően jelentősen megerősítik piaci pozícióikat az infokommunikációs szektorban, és a legnagyobb távközlési vállalatok közé lépnek Magyarországon is.

A távközlés területén eszközölt befektetéseik a DIGI csúcstechnológiás optikai és mobiltávközlési infrastruktúrájával kiegészülve új szintre emelik a 4iG csoport lehetőségeit – hangsúlyozta. A széleskörű szolgáltatási portfólióval rendelkező DIGI a magyar vezetékes hang, internet és televíziós piacon a második legnagyobb szolgáltató – olvasható a közleményben – ismertette a távirati iroda.

A DIGI az ország bármely pontján képes magas minőségű szolgáltatást biztosítani csúcstechnológiás, előfizetői végpontig kiépített optikai hálózatának (FTTH – Fiber to the home), megerősített gerinchálózati és műholdas infrastruktúra-fejlesztéseinek köszönhetően, 2019 májusában pedig elindította mobil telekommunikációs szolgáltatását Magyarországon – olvasható a közleményben.