2024 június 21

BörzeZárás 2024. május 28. – Rekord után korrekció

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1256,82 pontos, 1,8 százalékos csökkenéssel, 68 546,85 ponton zárt kedden.

A részvénypiac forgalma 10,3 milliárd forint volt, a vezető részvények a Telekom kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest. Szemán Péter, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője az MTI-nek elmondta: a hétfői új történelmi csúcs után korrekció volt a magyar tőzsdén, és a nemzetközi hangulat sem kedvezett. Vállalati hír nem volt – jegyezte meg.

Az OTP, és a Richter húzta le a BUX-ot, egyedül a Telekom tudott emelkedni, a forgalom átlag feletti volt. A Mol árfolyama 60 forinttal, 2,11 százalékkal 2790 forintra csökkent, 1,2 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 430 forinttal, 2,4 százalékkal 17 520 forintra esett, forgalmuk 5,5 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 18 forinttal, 1,85 százalékkal 989 forintra erősödött, forgalma 357,2 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 230 forinttal, 2,42 százalékkal 9285 forintra gyengült, a részvények forgalma 2,3 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 6227,11 ponton zárt kedden, ez 28,38 pontos, 0,46 százalékos emelkedés a hétfői záráshoz viszonyítva.

Képek forrása: Shutterstock