2024 június 20

BörzeZárás 2024 május 24. – Minden jó, ha jó vége

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 526,62 pontos, 0,77 százalékos emelkedéssel 68 846,13 ponton zárt pénteken.

A részvénypiac forgalma 14,9 milliárd forint volt, a vezető részvények a Richter kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest. Az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint a BÉT jó napot zárt, hiszen míg az európai részvénypiacok többnyire csökkenéssel zártak, a BUX a kedvezőtlen nemzetközi hangulat ellenére is emelkedett. Varga Zoltán a vezető részvények gyengülését az osztalékjogosultság változásával magyarázta, vagyis az árfolyamuk csökkenése csupán technikai jellegű. Az OTP és a Mol részvényeire péntekkel kezdődően már nem érvényes a 2023-as osztalék.

A Mol 244 forinttal, 8,02 százalékkal 2800 forintra csökkent 2,9 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 340 forinttal, 1,89 százalékkal 17 670 forintra esett, forgalmuk 6,7 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 6 forinttal, 0,61 százalékkal 972 forintra gyengült, forgalma 170,5 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 135 forinttal, 1,46 százalékkal 9390 forintra erősödött, a részvények forgalma 3,8 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 6157,44 ponton zárt pénteken, ez 6,42 pontos, 0,1 százalékos emelkedés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.