2024 május 06

Kétezermilliárd forint fölött az OTP Alapkezelő vagyona

EAz év első három hónapjában 224 milliárd forint értékű friss tőke áramlott be az OTP Alapkezelő alapjaiba, a kezelt vagyon így márciusra meghaladta a 2000 milliárd forintot. Ez egy mérföldkő a társaság életében, és példa nélküli a magyarországi alapkezelők között – tájékoztatott Éder György vezérigazgató.

Kiemelte: tavaly több mint 360 milliárd forint friss tőke érkezett a társaság alapjaiba. Piaci részesedésük így az év végére 27 százalék fölé emelkedett az egy évvel korábbi 26 százalékról. Felidézte, hogy 2022 első fél évében a kedvezőtlen piaci környezet hatására az alapkezelő által kezelt vagyon csökkent. Az év közepétől azonban a trend megfordult. Hozzátette: a cég a pénzpiaci és a rövid kötvényalapokra helyezte a hangsúlyt . Így az emelkedő kamatok közepette is vonzó alternatívát tudtak nyújtani a befektetőknek a bankbetétekkel és a lakossági állampapírokkal szemben. Büki András befektetési igazgató a sajtótájékoztatón elmondta: egyre kevésbé kiszámítható, hogy a tőkepiacokon mi fog történni. Miután a jegybankok megemelték a kamatokat és a mennyiségi lazítások szigorításba fordultak át. Vannak akik szerint további kamatemelésekre lesz szükség. Mert az inflációt nem sikerült még visszaszorítani. Mások recesszióra számítanak, amely a kereslet-csökkenésen keresztül meg szokta oldani az inflációs problémákat – fűzte hozzá.

Arra is kitért, hogy a gazdasági bizonytalanságok mellé geopolitikai bizonytalanságok is társultak. Nem csak az árupiacokat – az olaj és a gáz árát – befolyásolják, az egyéb tőkepiaci eszközök árfolyamára is nagy hatással vannak. A kiszámíthatatlanság várhatóan nemcsak idén, hanem a következő években is fennmarad. El kell találni azokat a szinteket, amelyen érdemes kicsit visszavágni vagy növelni a pozíciókat – összegezte. Hosszú Ferenc befektetési igazgató arra világított rá, hogy a fejlődő országok részéről bővülhet a kereslet az ipari fémekre. A földgázra és az olajra, ami az árfolyamokat is megemelné és újabb inflációs nyomást eredményezne. Mindez szerinte kitolódóan fenntarthatná a magas kamatokat és a recessziós kockázatokat is növelné világszerte. A magas kamatok még előhozhatnak olyan „csontvázakat a szekrényből”, mint például a banki csődök és újrastrukturálások . Valószínűsíthető, hogy lesznek még gyenge láncszemek – ismertette a távirati iroda.

Az elmúlt egy-két évben a befektetők újra úgy tekintettek a nemesfémekre, mint „biztonságos menedékre”. Ez a fokozott érdeklődés fennmaradhat, még több tőkét vonzhat a területre – húzta alá. Beszélt arról is, hogy a gázárak hatalmasat estek a tavaly őszi értékekhez képest .  A kedvző időjárás is hozzájárult a nagyfogyasztók alkalmazkodása mellett. A mára kialakult árszint ugyanakkor várhatóan nem marad tartós, az egyensúlyi árat a befektetési igazgató a jelenleginél magasabbra teszi, a tavalyihoz hasonló árkilengésekre azonban már nem számít. Az elmúlt időszakban sok nyersanyag iránt jelentősen megnőtt a kereslet, és miután a kínálatot növelő beruházások az utóbbi öt évben elmaradtak, a nyersanyagárak további emelkedése várható – vetítette előre.