2024 június 17

Javított idei bevételi és működésieredmény-előrejelzésén a Magyar Telekom

A Magyar Telekom felfelé módosította a bevételre és a működési teljesítményt mutató EBITDA AL-re vonatkozó idei évi előrejelzését a várakozásoknál kedvezőbb tendenciák miatt – közölte a távközlési cég a BÉT honlapján kedden, tőzsdezárás után.

A tájékoztatás szerint az elmúlt hónapokban – különösen a mobil adat és a vezetékes szélessávú szolgáltatásoknál – változatlanul erős volt a kereslet, és a változékony gazdasági környezet ellenére az előfizetői bázis alakulása, valamint az ügyfelek költési szokásai kedvezőek maradtak. Ezek a folyamatok a korábbi várakozásokat meghaladó üzleti teljesítményhez vezettek, így 2023-ban a korábban várt 5-10 százalékos bevételnövekedés helyett 10-15 százalékos bővülést vár a társaság. Az EBITDA AL – azaz a kamatok, adófizetés és értékcsökkenési leírás előtti eredmény, korrigálva az eszközhasználati jog után elszámolt értékcsökkenéssel és kamattal – is hasonló ütemben, 10-15 százalékkal emelkedhet az idén, míg korábban 5-10 százalékos emelkedést vártak – közölte a távirati iroda.

A Magyar Telekom a 2022-es évet 746,7 milliárd forint bevétellel zárta, az EBITDA AL 221,5 milliárd forint volt. Az idei évre vonatkozó célkitűzések egyéb elemei változatlanok maradnak – írták. A módosított nettó eredmény idén kétszámjegyű növekedést produkálhat a tavalyi 63,0 milliárd forint után, a szabad cash flow a módosított célszámok szerint – a korábbival megegyező mértékben – 60 milliárd forinttal bővülhet az egy évvel korábbi 50,9 milliárd forint után. A Magyar Telekom részvényeivel a BÉT prémium kategóriájában kereskednek, kedden a papír árfolyama 14,0 forinttal, 2,68 százalékkal 537 forintra nőtt, forgalma 424,1 millió forint volt. Az elmúlt egy évben a részvények legalacsonyabb ára 276 forint, a legmagasabb 546 forint volt. Az árfolyam az elmúlt tíz napban közel 15 százalékkal erősödött.