2024 április 16

Az OTP lezárta a szlovén Nova KBM megvételét

Az OTP csoport lezárta történetének eddigi legjelentősebb akvizícióját, a szlovén Nova KBM bank megvásárlását, amely korábban az Apollo Alapok, valamint az EBRD tulajdonában volt – jelentette be a pénzintézet a Budapesti Értéktőzsde honlapján.

Kiemelték: a tranzakció lezárásával az OTP csoportnak – a 2019-ben megvásárolt SKB Bankkal együtt – 30 százalék körüli részesedése lett a szlovén bankpiacon. A két szlovén leánybank integrációja várhatóan 2024-ben zárul le; az új bank a csoport legnagyobb külföldi leánybankja lesz – írták. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója a közleményben elmondta, hogy a tranzakciózárás nemcsak hosszú távú elköteleződésüket erősíti Szlovénia mellett, hanem azt is jelzi, hogy a csoport stabil, tőkeerős, kiemelkedő likviditással rendelkezik, és a menedzsment elkötelezett a regionális jelenlét erősítésében. Előrevetítette, hogy a banki termékeket és szolgáltatásokat tovább fejlesztik, a fiókokat és az ATM-eket könnyebben el lehet majd érni, valamint a digitális és innovációs képességek növekedését ígérte.

Az OTP nagy szaktudással redelkezik

John Denhof, a Nova KBM vezérigazgatója megjegyezte, hogy nagy várakozással állnak a két pénzintézet tervezett összeolvadása előtt, és hiszik, hogy az integráció nyertesei az ügyfeleik és a munkavállalóik lesznek. Az Apolló és az EBRD elmúlt évekbeli támogatása, figyelme és iránymutatása lehetővé tette a Nova KBM számára, hogy Szlovénia egyik vezető pénzügyi intézetévé válhasson – vélekedett. Anita Stojčevska, az SKB Bank vezérigazgatója kifejtette: az általa vezetett pénzintézetet az elmúlt három évben már sikeresen integrálta az OTP csoport, e téren szerzett tudásukat és tapasztalataikat megosztják az új kollégáikkal.

A közlemény szerint az Apollo Alapok és az EBRD hat éven át voltak tulajdonosai a Nova KBM-nek, ez idő alatt a pénzintézet négy bank integrálásával nagymértékű átalakuláson ment keresztül. A Nova KBM az eszközállománya alapján 20,7 százalékos piaci részesedésével és több mint 1500 alkalmazottjával Szlovénia második legnagyobb bankja; a lakossági és vállalati szegmensben egyaránt aktív – ismertette a távirati iroda.

Harmadik legnagyobb szlovén  bank

Az SKB Bank Szlovéniában a harmadik legnagyobb bank 11,3 százalékos önálló hitelpiaci részesedéssel és 9,4 százalékos önálló betétpiaci részesedéssel. Az OTP csoport 11 országban van jelen, a folyamatban lévő üzbegisztáni akvizíció lezárását követően ez a szám 12-re nő. Jelenleg több mint 33 ezer munkavállalóval közel 16 millió ügyfélnek nyújt pénzügyi szolgáltatásokat.