A vártnál sokkal alacsonyabb lett az infláció az eurózónában!
BörzeZárás 2023 november 30. – Felülteljesített a BUX
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 531,74 pontos, 0,93 százalékos emelkedéssel, 57 878,43 ponton zárt csütörtökön.
A részvénypiac forgalma 31,1 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest. Sághy Balázs, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője elmondta, hogy a Budapesti Értéktőzsdén kedvezően alakult nap, a forgalom átlag feletti volt, a magyar tőzsde felülteljesített a nemzetközi társaihoz képest. Kifejtette, a BUX emelkedése elsősorban az OTP-nek és a Richternek köszönhető.
A legnagyobb forgalom az OTP részvényeiben volt, meghaladta a 16 milliárd forintot. Emögött az húzódhat meg, hogy sorra jelennek meg OTP-vel kapcsolatos nemzetközi elemzések, az új célárak, ezek jellemzően pozitívak. Például Societe Generale csütörtökön adta ki az OTP részvényeire a 18 250 forint új célárat. A Richter árfolyamára és forgalmára kedvezően hatott az a hír, hogy amerikai partnervállalata, az AbbVie felvásárolja az ImmunoGen vállalatot 10 milliárd dollárért – ismertette a távirati iroda.
Tőzsdei részvényárfolyamok
A Mol árfolyama nem változott, 2780 forint marad, 7,0 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 165 forinttal, 1,15 százalékkal 14 515 forintra nőtt, forgalmuk 16,5 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 13,0 forinttal, 2,16 százalékkal 590 forintra csökkent, forgalma 665,4 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 210 forinttal, 2,44 százalékkal 8800 forintra emelkedett, a részvények forgalma 3,8 milliárd forintot ért el.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 5129,94 ponton zárt csütörtökön, ez 36,21 pontos, 0,71 százalékos emelkedés a szerdai záráshoz viszonyítva.