Véres puccs után – Végtér a diktátorok kora Mianmarban?
Mianmar december 28-án kezdi általános választásait – jelentette be a katonai kormányzat. A többlépcsős választásokat széles körben elítélik, és színjátéknak tartják, amelyet a junta hatalmának megszilárdítására fognak felhasználni.
Ez lesz az első szavazás azóta, hogy a junta 2021-ben véres puccs során hatalomra került, és bebörtönözte a demokratikusan megválasztott vezetőt, Aung Szan Szung Csit. Mianmar azóta polgárháborúban dúl, halálos csatározások zajlanak a hadsereg és az etnikai fegyveres csoportok között, amelyek közül sokan kijelentették, hogy nem engedélyezik a szavazást a területeiken.
A választások korábbi terveit többször is elhalasztották, mivel a hadseregnek nehézségei akadtak az ellenzéki felkelés megfékezésével, amely az ország nagy részét ellenőrzés alá vonta. Az állami média közlése szerint 55 párt regisztrált a választásokra, hozzátéve, hogy kilenc párt országszerte versenyezni fog a képviselői helyekért.
„A többpárti demokratikus általános választások első szakasza minden parlament számára 2025. december 28-án, vasárnap kezdődik”. Ezt közölte a mianmari választási bizottság egy közleményben. „A további fázisok időpontjait később tesszük közzé.”
Hadiállapotban van az országban
Mivel Mianmar nagy része az ellenzék ellenőrzése alatt áll és hadiállapotban va. A választások megrendezése félelmetes logisztikai feladat az ország katonai vezetői számára. A junta vezetője, Min Aung Hlaing, aki négy és fél évvel ezelőtt a katasztrofális puccsot vezette, azonban kijelentette, hogy a szavazást meg kell tartani. Súlyos büntetéssel fenyegette meg azokat, akik kritizálják vagy akadályozzák a választásokat.
A puccs előtti két választáson földcsuszamlásszerű győzelmet aratott, Szú Csí vezette Nemzeti Liga a Demokráciáért. Ám ezen a választáson nem indulhatnak. A tervezett választásokat széles körben elutasították. Ám az ordzág élvezi Mianmar legerősebb szomszédjának, Kínának a támogatását, amely létfontosságú stratégiai érdeknek tekinti a délkelet-ázsiai ország stabilitását .
A kritikusok úgy vélik, hogy a junta a választásokat fogja felhasználni hatalmának fenntartására megbízott politikai pártokon keresztül. Tom Andrews, az ENSZ mianmari emberi jogi helyzettel foglalkozó különmegbízottja júniusban azzal vádolta a juntát, hogy egy „választási hadjárat délibábját” tervezi meg, hogy legitimitás látszatát keltse magában. Andrews felszólította a nemzetközi közösséget, hogy utasítsa el a választásokat. És „ne engedje, hogy a katonai junta… megússza ezt a csalást”.
Ezrek haltak meg a puccs óta
Mianmarban ezrek haltak meg a puccs óta, amely az ország nagy részén tönkretette a gazdaságot és humanitárius űrt hagyott maga után. Mianmart márciusban pusztító földrengés és nemzetközi finanszírozási megszorítások is sújtották, amelyek kétségbeesett és veszélyes helyzetbe sodorták a kiszolgáltatott embereket.
A Human Rights Watch a BBC-nek adott nyilatkozata szerint a junta „téveszméi” lennének, ha azt gondolnák, hogy a jelenlegi körülmények között megtartott választásokat „távolról is hitelesnek” lehetnének tekinteni.
„A választások előfutáraként véget kell vetni az erőszaknak. Szabadon kell engedni az önkényesen fogva tartottakat. Lehetővé kell tenni minden politikai párt számára a regisztrációt és a részvételt az ellenzéki pártok feloszlatása helyett” – mondta a nem kormányzati szervezet.