2024 május 08

Elmérgesedett a kínai közhangulat

„Háborút Japán ellen!”, „Le a japán ördögökkel!” – ezek voltak a kínai interneten keringő videófelvételek szerint vasárnap a sanghaji Japán-ellenes tüntetés legfőbb, tömeg által kántált szólamai.

A hét közepén még csupán kevés embert megmozgató, Pekingben és Sanghajban kezdődött tüntetések a hét végére a becslések szerint több mint 50 másik kínai városra terjedtek át és váltak mind erőszakosabbá. Az ország minden pontjáról feltöltött, tüntetéseket bemutató videókon kívül felborított, összetört japán autókat, égő Panasonic- és Toyota-gyárt, felforgatott japán üzleteket, felgyújtott boltokat és égő japán zászlókat megörökítő fényképek sokasága terjed az interneten.

A japán éttermek és boltok tulajdonosai ajtajukra aggatott kínai zászlóval vagy kirakataiban kifüggesztett, a szigetvitában Kínát támogató plakátokkal próbálják elejét venni az esetleges rombolásnak. A japán autók tulajdonosai pedig nemzeti érzelmű matricákkal igyekeznek védeni járműveiket.

A központi pártlap, a Zsenmin Zsipao egyik hétvégi szerkesztőségi cikke a megmozdulásokat a hazafiasság megnyilvánulásának nevezi. Az írás szerint a honfitársak gyűlölete és harca megérthető, ha a hazájukat provokálják. A Hszinhua szintén „érthetőnek” és „természetesnek” nevezte a reakciókat. A hírügynökség ugyanakkor vasárnap délutáni cikkében többször hangsúlyozza: a hazafiasságot bölcsen kell kifejezni. Az írás szerint a tüntetőknek az ésszerűség határain belül kell maradniuk, a jogszabályokat továbbra is be kell tartaniuk, a nemzeti érzés kifejezése nem károsíthatja a belföldi társadalmi rendet.

A szigetvita egyértelműen a mai kínai közbeszéd egyik meghatározó témája. A több mint 250 millió felhasználót jegyző Sina mikroblogon például az elmúlt héten csaknem 18 millió bejegyzés született a  Tiaojü-szigetek Kínához tartoznak gyűjtőcím alatt. A kommentelők – ellenszenvük kifejezése mellett – nagy arányban buzdítanak a japán termékek bojkottjára, és sürgetik a vezetést, hogy vezessen be gazdasági szankciókat a szigetország ellen, emelje meg az importvámokat, ezzel is megmutatva, hogy Kína komolyan veszi a konfliktust.

A közösségi oldalakon ugyanakkor számos kínai és japán közéleti személyiség a két ország közti béke, barátság fontosságát hangsúlyozza; egyelőre eredménytelenül.