2024 április 20

Várják a magyar fiatalokat a kínai cégeknél

A Szent Ignác Jezsuita Szakkollégium A sárkány valódi arca – kínai munkavállalás című konferencia célja a Kínával kapcsolatos előítéletek, tévképzetek lebontása, ezáltal az ázsiai, illetve a kínai érdekeltségű cégeknél történő munkavállalás megkönnyítése volt a fiatalok számára.

A kerekasztalbeszélgetéseken kínai érdekeltségű cégeknél dolgozó vállalati vezetők, valamint Kína-szakértők mutatták be gyakorlati tapasztalatok mentén az országot.

A résztvevők arra hívták fel a figyelmet, hogy a kínai és az európai vállalati és munkakultúra eltérő, és Kínában különösen fontos a helyi üzleti etikett betartása.

 

A kerekasztalbeszélgetés résztvevői egyetértettek abban, hogy a kínai cégekkel kapcsolatos tárgyalásokon a siker eléréséhez sok időre van szükség. A kínaiak számára, itt, Európában is sokat jelent a bizalom az üzleti világban, ezért hosszú tárgyalásokra, kapcsolatépítésre célszerű berendezkedni.

A kínai érdekeltségű vállalatoknál elvárják a céghez való lojalitást, ugyanakkor megbecsülik a dolgozói kreativitást, a jó ötleteket, a rátermettséget, viszont nagyon szigorú vállalati hierarchiában, nagy munkafegyelem mellett dolgoznak.

Munkára jelentkezés esetén fel kell készülni arra, hogy a kínai cégeknél szinte elvárás az ajánlás, ami nem protekciót jelent, inkább a tájékozódás részeként fogják fel. Ezért érdemes kapcsolatot építeni, ismeretséget szerezni annál a cégnél, ahová jelentkezni szeretnének a fiatalok.

 

Az önéletrajzban mindenképpen valós információkat kell feltüntetni, mert a munkaerő-felvétel előtti hosszas beszélgetésen rutinosan kiszűrik, ha valaki „túlzásokba esik” – hangzott el a fórumon, amelynek társszervezője az ELTE Konfuciusz Intézete volt.