2024 október 07

Nem remekelt az Alibaba

k.A vártnál kevésbé nőtt a kínai Alibaba Group Holding harmadik negyedéves bevétele. Az e-kereskedelmi vállalat  25 milliárd dolláros keretet hagyott jóvá részvény-visszavásárlási programjához – közölte a társaság.

Az amerikai tőzsdén jegyzett cég részvényei 1,3 százalékkal drágultak a tőzsdenyitás előtt. A társaság nettó eredménye 14,4 millió jüan, a nettó nyeresége 10,7 millió jüan volt. 77 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál. „Legfőbb prioritásunk, hogy újra beindítsuk az alaptevékenységeink, az e-kereskedelem és a felhőalapú számítástechnika növekedését”. Ezt mondta Eddie Wu, az Alibaba vezérigazgatója közleményében. Wu ígéretet tett arra is, hogy fokozza a befektetéseket a felhasználói élmény javítása és a növekedés ösztönzése érdekében a Taobao és a Tmall e-kereskedelmi platformok esetében. Megerősíti a társaság piacvezető pozícióját. Az Alibaba tavaly márciusban jelentette be üzleti tevékenységének felosztását hat egységr. Ezek felügyeletét Eddie Wu vezérigazgató és Joe Tsai elnök lát el. A vállalat decemberben közölte, hogy Wu közvetlenül felügyeli majd a belföldi e-kereskedelmi üzletágat, és így még inkább a vállalat alapvető részlegeire összpontosít, miközben a vállalat a lassabb nyereségnövekedéssel és az erősödő versennyel, olyan riválisokkal küzd, mint a Pinduoduo, a TikTok, vagy a Douyint üzemeltető ByteDance – közölte a távirati iroda.