2024 május 09

Kínai gazdasági várakozások

Jóllehet a kínai bruttó hazai termék (GDP) éves növekedése több mint negyven éve a legalacsonyabb ütemre lassult az elmúlt évben a járvány hatására, Kína így is azon kevesek közé tartozik a világ jelentősebb gazdaságai közt, amelyeknek sikerült bővülést elérniük tavaly.

A kínai GDP a múlt év utolsó negyedévében a várakozásokat meghaladva, 6,5 százalékkal bővült éves összevetésben. Elemzők 6,1 százalékos növekedésre számítottak a harmadik negyedévben regisztrált 4,9 százalékos erősödés után. A járvány hatására 2020 első három hónapjában 6,8 százalékos visszaesést regisztráltak, a kínai GDP ezzel először csökkent azóta, hogy 1992-ben elkezdték közzétenni a hivatalos GDP-adatokat.

Negyedéves összevetésben 2,6 százalékos GDP-növekedést mértek október–decemberben a harmadik negyedévhez képest. Elemzők lendületesebb, 3,2 százalékos bővülést vártak. A statisztikai hivatal egyúttal közülte: a július–szeptemberi negyedéves bázison számolt növekedési adatot a korábbi 2,7 százalékról 3,0 százalékra javította.

A kínai statisztikai hivatal adatai szerint az ipari termelés decemberben 7,3 százalékkal növekedett éves összevetésben. Ez a legjobb eredménynek számít 2019 márciusa óta, amikor 8,5 százalékos bővülést regisztráltak. Elemzők a növekedés enyhe mérséklődésére számítottak, 6,9 százalékos bővülést jósolva a novemberi, 7,0 százalékos erősödés után. Jól teljesítettek a gyógyszeripari, valamint a csúcstechnológiát előállító ágazatok. A tulajdonosi összetétel alapján éves összevetésben a legnagyobb – 8,5 százalékos – növekedést a külföldi finanszírozású vállalatok esetében mérték, míg a magánszektorban 7,6 százalékos, a részvénytársaságoknál 7,0 százalékos, az állami szektorban pedig 6,4 százalékos növekedést jelentettek a termelést illetően.A statisztikai hivatal felmérése alapján a munkanélküliségi ráta 5,6 százalékot ért el 2020-ban. Minthogy azonban a számítás alapját képező felmérés nem teljes körű, így ez az adat nem feltétlenül ad hű képet a valós helyzetről.

A gazdasági teljesítmény helyreállásában fontos szerepet töltött be a kivitel, amely 3,6 százalékkal nőtt 2020-ban, részben annak köszönhetően, hogy a kínai gyártók előnyös helyzetbe kerültek külföldi, a járványügyi korlátozások miatt akadályoztatott versenytársaikkal szemben.

Az idei évre a Világbank és az IMF egyaránt a kínai gazdaság 7,9 százalékos bővülését valószínűsíti. A kiugró növekedési adat összetevői közé tartoznak azonban a múlt év első felének gyenge alapadatai.