A vártnál sokkal alacsonyabb lett az infláció az eurózónában!
Rendkívüli döntés: a török parlament megszavazta Svédország NATO csatlakozását
Fontos döntést hozott a török parlament. Kedden ugyanis a török törvényhozás elé került Svédország NATO csatlakozásáról szóló ratifikáló törvényjavaslat, a parlament estére már egy végleges válasszal állt elő.
NATO – hatalmas lépés az orosz fenyegetés után
A napokban beszámoltunk róla, több szakértő is azzal fenyegette Európát és a NATO-t, hogy Oroszország kevesebb, mint egy évtizeden belül megtámadhat minket. A nagy orosz támadás Boris Pistorius, német védelmi miniszter szerint 5-8 éven belül várható. Egyre több ország kezdett védőintézkedéseket tenni, és egy NATO tisztviselő is mindenkit arra figyelmeztetett, hogy a nyugati civileknek és fegyveres erőknek fel kell készülniük az Oroszországgal folytatott háború kiterjedésére. Lettország, Litvánia és Észtország megállapodtak abban, hogy közös védelmi övezetet hoznak létre a határ mentén a növekvő biztonsági aggályok miatt.
Most újabb hatalmas előrelépés történt. Bár a török elnök Recep Tayyip Erdogan már tavaly jelezte, hogy elfogadja Svédország NATO csatlakozási kérelmét, a parlament döntésére hónapokat kellett várni. A végleges válasz kedd este született meg. 287 igen és 55 nem szavazattal a török parlament megszavazta Svédország NATO csatlakozását. Már csak Magyarország döntésére vár a katonai szövetség.
Bár az orosz-ukrán csatatéren továbbra sincs jelentősebb áttörés, a politika világában egyre több a mozgolódás. Egyre többen temetik Ukrajna esélyeit, hiszen az elakadt fegyverszállítások miatt nehéz helyzetbe kerültek a csapatok. Az Institute for Study of War (ISW) szerint Oroszország addig támadja majd Ukrajnát, amíg el nem foglalja az egész országot, ezzel beköltözne a szomszédunkba. Boris Pistorius, német védelmi miniszter szavai alapján viszont Putyin ennyivel nem éri majd be. A török parlament döntésével egy lépéssel közelebb kerültünk az egységes NATO szövetség jövőképéhez.
Címlapkép forrása: Shutterstock