2024 május 10

Nagy-Britanniában lassult az infláció

Elemzők által várt szintre lassult az éves infláció Nagy-Britanniában júliusban.

A brit statisztikai hivatal (ONS)  jelentése szerint a fogyasztói árak egy év alatt átlagosan 6,8 százalékkal, 2022 februárja óta a legalacsonyabb ütemben nőttek júliusban. Az infláció a júniusi 7,9 százalékról mérséklődött. A Bank of England (BoE) inflációs célja 2 százalék, vagyis a brit infláció még mindig jócskán meghaladja a jegybanki célszintet. A brit infláció továbbra is a harmadik legmagasabb volt Nyugat-Európában júliusban Izland és Ausztria után. Júniushoz képest – amikor még 0,1 százalékos növekedést regisztráltak – a fogyasztói árak júliusban 0,4 százalékkal csökkentek. Január óta most előszőr csökkentek a fogyasztói árak az előző hónaphoz viszonyítva Nagy-Britanniában. Az élelmiszer- és energiaárak nélkül számolt maginfláció a júniusival megegyező, 6,9 százalék volt júliusban éves szinten. A szélesebb merítésű kiskereskedelmi árindex (RPI) a júniusi 10,7 százalékról 9 százalékra változott éves szinten júliusban, havi összevetésben pedig 0,6 százalékot esett a júniusi 0,3 százalékos emelkedés után. A brit munkaadók az RPI indexet használják a bértárgyalások során – közölte a távirati iroda.