2024 október 06

Közel vannak az oroszok – Ukrajna megkongatta a vészharangot? 

A keleti fronton egyre feszültebb a helyzet, és bármelyik pillanatban megkezdődhet Pokrovszk városának ostroma. Az ukrán erőkre nagy nyomás nehezedik, mivel a hat ukrajnai frontvonal közül négyen az orosz csapatok előrenyomultak. Annak ellenére, hogy Ukrajna kisebb-nagyobb sikereket ért el Moszkva elleni támadásaival – különösen a kurszki betörés során –, az oroszok az utóbbi napokban fokozott intenzitással folytatták a támadásaikat.  

Súlyos problémákkal küzd Zelenszkij  

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök ismételten hangsúlyozta, hogy Ukrajnának sürgősen szüksége van a nyugati fegyverek hosszú hatótávolságú alkalmazására, hogy képes legyen csapásokat mérni az Oroszország területén lévő célpontokra. Jelenleg a kurszki offenzíva lelassult. Most viszont úgy tűnik, Pokrovszk, egy 60 ezer lakosú város védelme kerülhet az ukrán katonai stratégia középpontjába. A legfrissebb jelentések szerint Oroszország a nyár folyamán mintegy 600 négyzetkilométernyi ukrán területet foglalt el, és jelenleg is szinte ellenállás nélkül tör előre Pokrovszk felé. Nem elég, hogy az orosz hadsereg ott kopogtat már az ukrán város ajtajában, Zelenszkijnek belső problémákat is orvosolnia kell. Három ukrán miniszter is benyújtotta lemondását. Továbbá Ukrajna állami villamosenergia-hálózatának vezetője kedden bejelentette, hogy menesztették. Ez az intézkedés aggodalmat keltett azzal kapcsolatban, hogy politikai beavatkozás történhetett a cégnél, amely az orosz invázió közepette azért küzdött, hogy fenntartsa az áramszolgáltatást. 

Drón-és rakétatámadás érte Kijevet 

Oroszország kedden kora reggel több tucat drónnal és rakétával támadta Kijevet. A támadásban legalább három ember megsérült. Az ország más részei is orosz támadás alá kerültek. Az ukrán erők szerint 35 rakétából 22-t és 23 támadó drónból 20-at semmisítettek meg a főváros, valamint a Harkiv, Dnyipro, Poltava, Mikolajiv és Zaporizzsja régiók felett. 

Címlapkép forrása: Shutterstock