2024 október 06

Ukrajna hatalmas dróntámadása okozott fejfájást Moszkvának 

Ukrajna az egyik legnagyobb dróntámadását hajtotta végre Oroszország ellen vasárnapra virradóan, amelynek következtében tüzek keletkeztek erőműveknél és finomítóknál, többek között Moszkvában is. Az orosz védelmi minisztérium azonban igyekezett lekicsinyíteni az éjszakai támadások jelentőségét. Közleményük szerint 158 ellenséges pilóta nélküli légi járművet észleltek és semmisítettek meg. Ezek a drónok 15 különböző régió fölött lettek lelőve. A hírek szerint a lelőtt drónokból lehulló darabok okozták Moszkva dél-keleti részén az olajfinomítóban a tüzet. 

Moszkva módosíthatja nukleáris doktrínáját? 

Zelenszkij ismét a nyugati szövetségesek segítségét kérte és hangsúlyozta, hogy nincs észszerű oka annak, hogy korlátozzák Ukrajna védelmét. Ez azonban jelentős feszültségeket okozhat, mivel ismét kész figyelmen kívül hagyni a Putyin által meghúzott vörös vonalat. Az ukrán elnök arra kéri a szövetségeseit, hogy engedélyezzék a nagy hatótávolságú csapásokat Oroszországon belüli célpontokra. Úgy tűnik Putyinnál betelt a pohár. 

A jelenlegi nukleáris doktrína, amelyet Vlagyimir Putyin elnök 2020-ban határozott meg, kimondja, hogy Oroszország nukleáris fegyvereket használhat egy ellenséges nukleáris támadás vagy egy olyan támadás esetén, amely veszélyezteti az állam létezését. Az orosz katonai elemzők közül néhányan azonban arra ösztönzik Putyint, hogy csökkentse a nukleáris fegyverek használatának küszöbét. Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes vasárnapi nyilatkozata volt eddig a legvilágosabb kijelentés arra vonatkozóan, hogy valóban változtatások történnek majd. 

Egyre rosszabb helyzetben a keleti front 

Az orosz védelmi minisztérium vasárnapi közleménye szerint Moszkva elfoglalta a Donyecki régióban található Vijimka és Pticse településeket. Oroszország komoly nyomás alá helyezi az ukrán védelmet, hiszen a hat ukrajnai frontvonal közül négyen előrenyomult. Bár Kijev megtette a szükséges intézkedéseket, az oroszok komoly előnyre tehetnek szert.  

Címlapkép forrása: Shutterstock