Sötét mód ikon
2026 június 13
Kevés adattal is izgalmas hetünk lehet

Kevés adattal is izgalmas hetünk lehet

Nem unatkozhattunk az elmúlt hetekben sem akkor, ha az irányadó nemzetközi tőzsdéket próbáltuk lekereskedni, sem akkor, ha a magyar eszközök vonzottak minket. Az orosz-ukrán háború, a recessziós félelmek, illetve a forint vesszőfutása és a hazai gazdasági környezet mind bőségesen szolgáltatnak témákat. Az előttünk álló héten sem lesz ez másképp, néhány fontos adatsorra azonban érdemes lesz figyelnünk.

Nemzetközi piacok – jön az inflációs adat

A hétfői napon még hangulatalapú kereskedés várható, hiszen nem lát napvilágot jelentős makroadat. Kedden délelőtt 11 órakor közlik a ZEW indexet, amely leginkább a DAX-ra, a német tőzsdeindexre lehet hatással. Délben a Pepsico második negyedéves számait ismerhetjük meg, a cég az első között jelent a tengerentúlon a mögöttünk hagyott negyedévről. Szerdán 11 órakor az eurózóna ipari termelését ismerhetjük meg, valamint a Delta Airlines folytatja a gyorsjelentések sorát. Igazi izgalmakat azonban a 14:30-kor napvilágot látó amerikai inflációs adat hozhat, mely támpontot adhat a befektetőknek a Fed várható további szigorító lépései kapcsán.

Kiemelten figyelhetik a befektetők az amerikai inflációs adatot (www.shutterstock.com)

Csütörtökön a Morgan Stanley teszi közzé a gyorsjelentését az első félévről, 14:30-kor pedig szokásosan közlik az Egyesült Államokból a munkanélküli segélykérelmek számának alakulását. A hét utolsó kereskedési napján hajnalban a kínai GDP adat alapozhatja meg a hangulatot, de ezen a napon jelent a Wells Fargo és a Citigroup is. 14:30-kor a kiskereskedelmi forgalom alakulását, valamint a New York-i feldolgozóipari beszerzési menedzser indexet is megismerhetjük, később pedig az USA ipari termelési adata, valamint a Michigani Egyetem fogyasztói bizalmi indexe válik elérhetővé.

Hazai piac – fókusz a forinton

Magyarországgal kapcsolatban jelentős makroadat nem lát napvilágot, és a tőzsdén jegyzett vállalatok sem kezdik még el a gyorsjelentési szezont. Az előző héten rég nem látott vesszőfutást mutató forint árfolyamának alakulása érdekes lehet, ahogy az is, hogy a jegybank csütörtökön újra emel-e az egyhetes betéti tenderen, illetve történik-e újabb szóbeli intervenció az MNB részéről. Emellett az uniós forrásokról szóló vita állása lehet a figyelem középpontjában, valamint a nemzetközi befektetői légkör alakulása is jelentős hatást gyakorolhat a budapesti börzére.

www.erstemarket.hu/elemzesek/naptarak

Címlapkép forrása: Shutterstock

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.