2024 július 21

Bezzeg Csehországban mérséklődött az infláció

Tavaly decemberben 6,9 százalékra mérséklődött az éves infláció Csehországban a novemberi 7,3 százalékról – közölte a Cseh Statisztikai Hivatal csütörtökön Prágában.

Decemberben az árak 0,4 százalékkal csökkentek az előző hónaphoz mérve. Tavaly az egész éves infláció 10,7 százalékot tett ki, 4,4 százalékponttal volt alacsonyabb, mint 2022-ben, amikor az önálló Csehország megalakulása óta a második legmagasabb inflációt mutatták ki – jegyezték meg a statisztikusok. A decemberi infláció alakulását elsősorban az élelmiszerek és az alkoholmentes italok ármozgása befolyásolta. Felgyorsult a tej, a tejtermékek, a tojások árának csökkenése. Folytatódott az üzemanyagok árának a csökkenése is, de lassabban, mint a korábbi hónapokban.

A termékek árai decemberben 7,6 százalékkal, a szolgáltatásoké pedig 5,7 százalékkal emelkedtek éves összevetésben. Az egész tavalyi évben a termékek árai 12,1 százalékkal, a szolgáltatásoké pedig 8,4 százalékkal emelkedtek – mondta Pavla Sedivá a statisztikai hivatal szakigazgatója újságíróknak sajtóértekezleten. Decemberben, a 2022-es decemberhez viszonyítva elsősorban a lakhatási költségek emelkedtek. A lakbérek 7,3 százalékkal, az áram 142,4 százalékkal, a meleg víz 24,2 százalékkal volt drágább, mint egy éve. A földgáz ára viszont 7,7 százalékkal visszaesett – ismertette a távirati iroda.

Borítókép: Shutterstock