2024 május 09

Még mindig kaszál a víruson a Pfizer

A Pfizer kedden a Wall Street-i elemzők által előzetesen vártnál erősebb első negyedéves eredményekről számolt be. A Pfizer árbevétele látványosan megnőtt, főleg a koronavírus elleni vakcináknak köszönhetően.

A Pfizer 25.7 milliárd dolláros árbevételt ért el az első negyedév során, ami a tavalyi év azonos periódusához képest 77 százalékos növekedést jelent. A gyógyszergyártó részvényenkénti 1.62 dolláros nyereségről számolt be. Az előzetes elemzői becslések 24.1 milliárd dolláros árbevételről és részvényenkénti 1.49 dollár nyerségről szóltak. Az árbevétel jelentős része a koronavírus elleni vakcinák, valamint a Paxlovid nevű Covid-19 elleni gyógyszer eladásokból származott. Ezen tételek nélkül mindössze 2 százalékkal nőtt meg a Pfizer árbevétele 2021 első negyedévéhez képest.

A Paxlovid 1.5 milliárd dolláros bevételt hozott a gyártónak, az elemzők azonban 1.9 milliárd dollárral kalkuláltak előzetesen. A Pfizer becslése szerint 2022-ben mintegy 22 milliárd dolláros árbevételük származhat a Paxlovid eladásokból.

A Pfizer és a BioNTech által közösen kifejlesztett koronavírus elleni vakcina 13.2 milliárd dolláros bevételt generált a cég számára az első negyedév során. A konszenzusos elemzői becslés 10.6 milliárd dolláron alakult. A Pfizer elmondása szerint a korábbi iránymutatással összhangban 2022 egészére vonatkozóan 32 milliárd dolláros bevételt prognosztizálnak a Comirnaty vakcinának köszönhetően.

Az év egészére vonatkozó iránybecslését ennek ellenére negatívan módosította a Pfizer, részvényenkénti 6.25-6.45 dolláros korrigált nyereséget várnak, szemben a korábban becsült 6.35-6.55 dolláros értékkel. Albert Bourla vezérigazgató összességében elégedettséget fejezete ki a negyedévvel kapcsolatosan.

A Pfizer 2.01 százalékos emelkedést követően 49.31 dolláron zárta a keddi kereskedési napot, idén 16.49 százalékos mínuszban van a részvény, az elmúlt 1 év során 23.80 százalékkal nőtt meg a Pfizer részvények értéke.

A koronavírus helyzet némileg enyhült a közelmúltban, azonban a világ egyes régióiban az elmúlt hónapokban ismét újabb hullámok támadtak. A Johns Hopkins Egyetem adatai szerint a járvány kirobbanása óta több mint 511.47 millió fertőzöttet azonosítottak, a pandémia kitörése óta globálisan több mint 6.26 millióan veszítették életüket.

www.shutterstock.com