2024 március 29

Beteszi a lábát az OTP Üzbegisztánba

A közlemény szerint a vásárlási szándéknyilatkozatot az OTP részéről Wolf László vezérigazgató-helyettes és Kolics Gábor ügyvezető igazgató, míg az üzbég kormány képviseletében Timur Ishmetov pénzügyminiszter írta alá az üzbég kormány kétnapos, a gazdaság reformjáról rendezett nemzetközi fórumán. Az OTP felidézte, hogy már 2020 vége óta tárgyalásokat folytat az üzbég kormánnyal az üzbég bankrendszer privatizációjában való részvétel lehetőségeiről, a tárgyalások eredményeként került sor a szándéknyilatkozat szerdai taskenti aláírására.

A bank megvásárlására vonatkozó feltételeket a végleges adásvételi szerződés rögzíti majd, amelyet az előrehaladott tárgyalásoknak köszönhetően a felek várhatóan még idén aláírhatnak. Az Ipoteka Bank mérlegfőösszegét tekintve Üzbegisztán ötödik legnagyobb bankja, piaci részesedése közel 9 százalék; több mint 1,2 millió lakossági ügyféllel, 39 régióközpontként működő bankfiókkal és 434 ügyfélkapcsolati ponttal, valamint jelentős vállalati ügyfélkörrel rendelkezik. Az elmúlt három évben a helyi bankszektor dinamikus növekedésével összhangban a bank állományai is jelentősen nőttek, a hitelállomány 34, a betétállomány 18 százalékos átlagos éves ütemmel. Adózott eredménye is folyamatosan javult az elmúlt években – ismertette a távirati iroda.

Az Ipoteka Banknak két kisebb leánycége van, a pénzügyi lízinggel foglalkozó Ipoteka Leasing, valamint a biztosítással foglalkozó Imkonsugurta, amelyek várhatóan szintén a tranzakció részét képezik majd. A közlemény idézi Wolf László vezérigazgató-helyettest, aki kifejtette: Üzbegisztán a 34 milliós népességével, alacsony banki hitelpenetrációjával, a megkezdett reformoknak köszönhetően jelentős növekedési lehetőséget kínál az OTP Banknak, ezért fontos lépésnek tartják a vásárlási szándékról szóló szándéknyilatkozat aláírását. A részvétel a privatizációs folyamatban jó alapot biztosíthat az OTP Csoport számára, hogy hosszú távon az üzbég bankpiac meghatározó külföldi szereplője lehessen, köszönhetően a gazdaságban rejlő jelentős növekedési tartalékoknak – közölte. Az OTP Bankkal kötött megállapodás aláírása összhangban van Üzbegisztán stratégiai kezdeményezéseivel.

Az üzbég bankrendszer reformjának 2020-2025-re vonatkozó stratégiája, illetve a hatályos elnöki rendelet szerint lépésről lépésre kerül sor a nagy állami bankok stratégiai befektetők általi privatizációjára. Egy ilyen nagy külföldi bank, mint az OTP Bank helyi piacra érkezése hozzájárul a verseny erősítéséhez, a vállalatirányítás színvonalának javításához és a banki szolgáltatások minőségének javításához – mondta az aláírást követően Timur Ishmetov üzbég pénzügyminiszter.