2024 október 06

Közzétette féléves jelentését a DM-KER

Lezárta első pénzügyi félévét a DM-KER. A BÉT Xtend piacán jelen lévő vállalat a főbb sorokon jelentősen jobb eredményt tudott elérni az előző év azonos időszakához képest. Az értékesítés nettó árbevétele 45,51 százalékkal 7,65 milliárd forintra nőtt. Ennek jelentős részét az új gépek értékesítése teszi ki, ami 49 százalékkal 6,86 milliárd forintra nőtt. A használt gépek értékesítéséből 344 millió forintos bevétel származott, ezen a téren azonban nagy mértékű, 265 százalékos növekedés mutatkozott 2020 első félévéhez képest. A bevételt ezen kívül gépbérléssel, szervizeléssel és alkatrészt értékesítéssel kapcsolatos tételek egészítették ki.

A megnövekedett árbevételhez hasonló mértékben nőtt a vállalat EBITDA-ja is, 41 százalékos növekedést produkálva lett 389,99 millió forint, míg az adózott eredmény 187,7 millió forintra rúg a megelőző év azonos időszakában elért 784,000 forintos veszteséghez képest.

A teljes első féléves beszámoló elérhető az alábbi hivatkozásra kattintva:

DM-KER 2021 H1 jelentés