2024 október 02
NEMZETKÖZI PIACOK
  1. Főoldal
  2. Kategória


EURÓPA

Drasztikusan drágultak a fűtési rendszerek Németországban

Düsseldorf/Budapest, 2023. július 11., kedd (MTI/dpa) – Az elmúlt két évben drasztikusan drágultak a fűtési rendszerek Németországban a VZBV német fogyasztói érdekvédelmi szervezetek szövetsége által végzett piaci felmérés alapján. A fűtési rendszerek árai 2021-ben átlagosan mintegy 25 százalékkal, 2022-ben pedig még ennél is valamivel nagyobb mértékben emelkedtek – mondta Stefan Materne, a VZBV (Verbraucherzentrale Bundesverband […]

EURÓPA

Európa – Váratlan fordulat, túl gyorsan telnek a tárolók?

Júniusban beszámoltunk róla, hogy Európa helyzetéért aggódnak a szakértők. A hónap első felében ugyanis a legforróbb téma az európai referenciaérték, a Dutch TTF árfolyamának rohamos emelkedése volt. A hirtelen drágulás kezdett ijesztően hasonlítani a tavalyi forgatókönyvhöz, amikor teljesen elszálltak az árak. A júniusi hónap első felében ugyanis közel duplájára ugrott a gáz árfolyama. Az elmúlt […]

EURÓPA

Romlott a befektetői hangulat az euróövezetben

Az elemzők által vártnál jelentősebben romlott a befektetői hangulat az euróövezetben júliusban a Sentix gazdaságkutató intézet hétfőn ismertetett felmérése szerint.

EURÓPA

DAX – mi vár rá a zuhanás után?

Jelentős esést mutatott múlt héten a DAX, a német tőzsdeindexet mélyre vitte az elromló általános piaci hangulat.

AMERIKA

Folytatódott a kiskereskedelem csökkenése Csehországban

Májusban is folytatódott a kiskereskedelmi forgalom csökkenése Csehországban. A májusi éves szintű 6,1 százalékos visszaesés azonban valamivel jobb eredmény, mint az áprilisi 8,4 százalékos mutató – közölte a Cseh Statisztikai Hivatal hétfőn Prágában.

AMERIKA

Erre figyelj a héten – jön az amerikai inflációs adat

Az amerikai inflációs adat az egyetlen figyelemre méltóbb adatközlés, amelyre a következő napokban figyelnünk kell.

NEMZETKÖZI PIACOK

Forbes: a Lukoil főrészvényese kapta a legtöbb osztalékot

A Forbes közzétette annak az ötven orosz üzletembernek a listáját, akik a legnagyobb osztalékban részesültek cégeik tavalyi eredménye után. A listavezető a második legnagyobb orosz olajtársaság, a Lukoil fő részvényese, Vagit Alekperov lett 155,7 milliárd rubellel (1 rubel=3,87 forint).

FELTÖREKVŐ PIACOK

Kínában 2021 óta leglassabb a fogyasztói infláció

A kínai termelői árak hét és fél éve a leggyorsabb ütemben estek júniusban, amikor a fogyasztói infláció 2021 óta a leglassabb volt.

EURÓPA

Az EU szabadkereskedelmi megállapodást írt alá Új-Zélanddal

Az Európai Unió és Új-Zéland szabadkereskedelmi megállapodást írta alá, amelynek eredményeként a kétoldalú kereskedelem egy évtizeden belül várhatóan akár 30 százalékkal, az EU éves exportja akár 4,5 milliárd euróval is növekedhet – közölte az Európai Bizottság vasárnap.

EURÓPA

ReggeliTükör 2023. Július 10. – Gyenge reggel

Gyengüléssel zártak a vezető ázsiai tőzsdék hétfőn, és vegyesen mozogtak ott, ahol még tartott a kereskedés 8 órakor.

1 266 267 268 269 270 815