2024 október 01
NEMZETKÖZI PIACOK
  1. Főoldal
  2. Kategória


FELTÖREKVŐ PIACOK

Erre folyik az orosz olaj

Jelenleg Oroszország oltja a világ legnagyobb olajimportőrének szomját. A júniusi adatok szerint ismét rekordra ugrott az Oroszországból importált olaj mennyisége. A pekingi vámhivatal által közzétett adatok szerint összesen 10,5 millió tonnát importáltak a múlt hónapban, ami körülbelül napi 2,56 millió hordónak felel meg. Ez egy 44 százalékos növekedés az egy évvel korábbihoz képest, jól mutatva, […]

NEMZETKÖZI PIACOK

Tajvan – megszületett az ukrán háború ihlette veszélyes stratégia

Kína már több évtizede kontrol alá szeretné vonni Tajvant, azonban eddig kevés sikerrel. A szakértők viszont aggódnak, hogy lassan betelik a pohár és Kína, ha erőszakkal is, de ebben az évtizedben megkísérli a szigetország elfoglalását. Mindkét fél sokat tanulhatott az orosz-ukrán helyzetből. Lássuk milyen stratégiával állt elő Tajvan. Megaprojekt – fogy az idő, gyorsan kell […]

EURÓPA

Javuló eredményeket közölt a szoftvergyárt

Növelte eredményét és bevételét az SAP német vállalatirányítási szoftvergyártó a második negyedévben. A cég azt közölte, hogy az idei második negyedévben a kamat és adózás előtti (EBIT) működési eredménye 23 százalékkal, 2,06 milliárd euróra nőtt. Az egyszeri tételek nélküli részvényarányos eredménye 12 százalékkal, 1,07 euróra emelkedett. Az SAP bevétele 5 százalékkal, 7,554 milliárd euróra emelkedett, […]

NEMZETKÖZI PIACOK

Híd kötheti össze Indiát és Srí Lankát

Inda és Lanka megállapodott arról, hogy közúti hidat és kőolajvezetéket építenek a két ország között. A stratégiai megállapodást Ranil Vikremeszinghe Srí Lanka-i elnök hivatalos újdelhi állami látogatásán kötötték meg. Ez az első ilyen államfői vizit a politikus 2022. évi hatalomra kerülése óta. A korábbi miniszterelnök azt követően került a Srí Lanka-i elnöki székbe.  Gotabaja Radzsapaksza korábbi […]

AMERIKA

Brutális menetelés – 6 éve nem láttunk ilyet

A Dow Jones Ipari Átlag pénteken sorozatban a tizedik nyereséges napját zárta. Ilyen hosszú ideig tartó nyerőszériára nem volt példa egészen 2017 augusztusa óta. Az amerikai vezető tőzsdeindexek vegyesen teljesítettek pénteken. A Dow Jones Ipari Átlag sorozatban a tizedik nyereséges napját könyvelhette el, míg számos tech részvény esésbe kapcsolt a csalódást keltő negyedéves jelentéseket követően. […]

NEMZETKÖZI PIACOK

A vártnál jobb negyedévet zárt a Philip Morris

A Philip Morris International amerikai dohányipari nagyvállalat második negyedéves profitja és bevétele is felülmúlta az elemzői várakozásokat, részben a füstmentes dohánytermékek iránti élénk keresletnek köszönhetően.

AMERIKA

2024. május 20. – Trump tárgyalás

Donald Trump volt elnök tárgyalása a titkos iratokkal való visszaélés vádjával 2024. május 20-án kezdődik – rendelte el pénteken egy szövetségi bíró.

EURÓPA

Kamatot emelt az orosz jegybank

Az orosz jegybank a vártnál nagyobb mértékben, 7,5 százalékról 8,5 százalékra emelte az alapkamatot pénteken, egyúttal jelezte, hogy a növekvő inflációs kockázatok miatt további kamatemelésekről dönthetnek a következő üléseken.

AMERIKA

Végezhet jövőhéten a Fed?

A Goldman Sachs szerint a jövő heti lehet az utolsó kamatemelése a Fednek (ebben a gazdasági ciklusban).

NEMZETKÖZI PIACOK

Csökkent a GDP-hez mért államháztartási hiány és az euróövezetben és az EU-ban

A GDP 3,2 százalékára csökkent az államháztartási hiány az euróövezetben az idei első negyedévben szezonálisan kiigazítva az előző negyedévi 4,7 százalékról, míg az EU-ban a deficit 3 százalékra mérséklődött a negyedévvel korábbi 4,5 százalékról – közölte az EU statisztikai hivatala, az Eurostat pénteken nem végleges adatként.

1 256 257 258 259 260 815