Orosz-ukrán háború – hatalmas nyomás a gazdaságokon
A gazdasági növekedéssel kapcsolatos előrejelzések negatív tartományba fordultak
A gazdasági növekedéssel kapcsolatos előrejelzések negatív tartományba fordultak
Európai Bizottság trösztellenes vizsgáltot indított, ezzel egyidejűleg előre be nem jelentett ellenőrzéseket végzett több, a földgázellátással, – szállítással és -tárolással foglalkozó németországi vállalat telephelyén, mert a gyanú szerint megsérthették a piaci erőfölénnyel való visszaélést tiltó uniós versenyszabályokat – közölte a brüsszeli testület.
A részvényesek közgyűlésének szavazása értelmében jogilag felelősségre vonhatók a svéd Ericsson vezetői a feltételezett iraki korrupciós ügyük miatt.
Indexemelkedéssel indult a kereskedés csütörtökön a főbb európai értékpapírpiacokon.
Az orosz parlament alsóházának (duma) elnöke szerint helyes lenne bővíteni a rubelért exportált áruk listáját.
Az európai részvények csökkenéssel zártak szerdán az Oroszország és Ukrajna közötti tárgyalások legutóbbi fordulóját követően, amelynek célja a konfliktus megoldása volt.
A német szövetségi statisztikai hivatal előzetes adatai alapján a németországi infláció márciusban 7,3 százalék lehet, 1981 ősze, az első öbölháború óta a legmagasabb.
Vegyesen indítottak a főbb európai értékpapírpiacok szerdán.
Az IMK gazdaságkutató intézet prognózisa alapján a kedvezőbb forgatókönyv szerint a GDP-növekedés lassulásával, a magas kockázatú forgatókönyv szerint viszont teljesítménycsökkenéssel néz szembe az idén a német gazdaság az ukrajnai háború miatt. Energiaembargó esetén viszont mély recesszióval kell számolni.
A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe áprilisra, elsősorban az infláció alakulása és az Ukrajna elleni orosz invázió miatt.
Pluszban kezdték a keddi kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdemutatók.
Évtizedes mélyponton a brit autóipar: 2022 februárjában 61 557 személyautót gyártottak le Nagy-Brittaniában, 41.3 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban.
Pluszban indították a napot hétfőn a pénteki záróértékükhöz képest a főbb európai tőzsdemutatók.
Fontos makroadatok is érkeznek a tengerentúlról, hazai fronton a forint árfolyama lehet a legizgalmasabb.
Romániában a GDP 0,72 százalékát tette ki az államháztartási hiány az első két hónap után – ismertette a távirati iroda.
A horvát parlament pénteken megszavazta az általános forgalmi adó (áfa) csökkentését, amely április 1-jétől több termékcsoport esetében lép hatályba – közölte a horvát közszolgálati televízió (HRT).
Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.