2024 április 20

Sikeresen nyitotta az évet a Pallas Athéné Alapítvány

A Pallas Athéné Alapítvány csütörtöki tájékoztatása szerint a vagyonnövekedés mellett az alapítvány létrejötte óta 11,9 milliárd forint értékben 1633 oktatási és tudományos pályázatot támogatott. Az alapítvány és az általa alapított gazdasági társaságok 243,8 milliárd forintot befektetési jegyben, 2,7 milliárd forintot ingatlanban, 21,8 milliárd forintot bankbetétben, valamint 12,5 milliárd forintot vállalati kötvényekben tartanak – ismertette a távirati iroda.

Az alapítvány a formából adódó szabályozás miatt is köteles megőrizni a rábízott vagyont. Azt nem költheti el, csak befektetheti, és annak hozamát használhatja fel tevékenysége során. Az alapító által juttatott vagyont az alapítvány körültekintő kockázatvállalással kezeli oly módon, hogy biztonságos befektetéssel a lehető legmagasabb hozamot éri el – hangsúlyozták a közleményben. Az átlátható működés érdekében az alapítvány negyedévente kimutatást közöl vagyonelemei helyzetéről – tették hozzá.