Spanyolország bruttó hazai terméke 0,2 százalékkal bővült negyedéves összevetésben 2022 utolsó három hónapjában, összhangban az előzetes becslésekkel – derült ki a spanyol statisztikai hivatal, az INE pénteken közölt végleges adataiból.
A Deutsche Bank AG részvényei pénteken a korai európai kereskedésben értékük több mint 10%-át veszítették el
A Deutsche Bank körüli aggodalmak után jelentősen elromlott a hangulat. Ütik a forintot és az OTP részvényeit is.
Csökkenéssel indult a kereskedés pénteken a vezető európai értékpapírpiacokon.
A piaci várakozásoknak megfelelően 25 bázisponttal 4,25 százalékra emelte alapkamatát a Bank of England.
A török jegybank változatlan szinten, 8,5 százalékon tartotta az irányadónak számító, hétnapos repokamatot csütörtökön, amit azzal indokolt, hogy a múlt havi pusztító földrengések után még fontosabbá vált a pénzügyi feltételek támogatásának fenntartása a növekedés lendületének megőrzése érdekében.
A svájci jegybank, az SNB csütörtökön a piaci várakozásoknak megfelelően az erősödő inflációs nyomásra hivatkozva 50 bázisponttal 1,50 százalékra, 2008 novembere óta a legmagasabbra emelte meg az irányadó kamatot.
Csökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön a főbb európai értékpapírpiacokon. Szerdán az indexek vegyesen zártak.
Az ukrajnai háború és a szankciók hatására kialakult gazdasági válság miatt Szlovákia magyarok által is lakott területein a vállalkozásaik bezárásától tart a vállalkozók többsége – derült ki abból a felmérésből, amelyet a Szlovákiai Magyar Vállalkozók Szövetsége és a Baross Alapítvány által készített, és amelynek összegzését szerdán juttatták el az MTI-nek.
Oroszországban tíz hónapon belül először februárban emelkedtek a termelői árak havi szinten, miközben éves összevetésben gyorsult a termelői árak csökkenése az orosz statisztikai hivatal szerdán ismertetett adatai szerint.