2024 március 29

A török jegybank nem változtatott az alapkamaton

A török jegybank változatlan szinten, 8,5 százalékon tartotta az irányadónak számító, hétnapos repokamatot csütörtökön, amit azzal indokolt, hogy a múlt havi pusztító földrengések után még fontosabbá vált a pénzügyi feltételek támogatásának fenntartása a növekedés lendületének megőrzése érdekében.

A jegybank februárban kamatot csökkentett, december óta először, annak ellenére, hogy a múlt év végén a központi bank azt közölte, hogy befejeződött a kamatcsökkentési ciklusa. Megfigyelők már akkor arra figyelmeztettek, hogy Recep Tayyip Erdogan elnök tovább erőlteti majd a kamatcsökkentést, különös tekintettel az idei májusi választásokra. Ezt követően februárban meg is történt az újabb, 50 bázispontú kamatcsökkentés 8,5 százalékra.

A csütörtöki közlemény hangsúlyozta, hogy szorosan figyelemmel követik a földrengés okozta kereslet-kínálati egyensúlyhiánynak az inflációra gyakorolt hatását. Megfigyelők szerint a földrengés utáni újjáépítésnek inflációnövelő hatása lesz. A csütörtöki döntés után ismertetett jegybanki közlemény a globális kilátásokkal kapcsolatban megjegyezte, hogy „bár a gazdasági aktivitásra vonatkozó legfrissebb adatok a vártnál kedvezőbben alakultak, a fejlett országok gazdasági recessziójával kapcsolatos félelmek továbbra is fennállnak, amelyek a geopolitikai kockázatokkal és az emelkedő kamatlábakkal állnak összefüggésben.”

Törökországban fokozatosan lassult az infláció az elmúlt hónapokban, bár továbbra is nagyon magas az áremelkedés üteme. Tavaly októberben rekordszintű, 85,51 százalék volt, idén februárban az ütem 55,18 százalékra lassult. Törökországban 2019 vége óta folyamatosan kétszámjegyű az infláció. A kormány 22,3 százalék idei év végi inflációval számol – közölte a távirati iroda.