Sötét mód ikon
2026 július 24
  1. Főoldal
  2. Kategória

Egyéb


Egyéb

Nyílászárócsere költséghatékonyan

Egy felújítás vagy egy építkezés során nem mindegy, hogy milyen munkafázis milyen anyagi megterhelést ró a családi kasszára. Bátran kijelenthetjük, hogy akár építkezésről, akár az otthonunk felújításáról van szó, bizony igen költséges manapság az építőanyagok és a szakemberek megfinanszírozása. Milyen lehetőségeink vannak arra, hogy észszerűen spóroljunk úgy, hogy az végül ne menjen a munka minőségének […]

Egyéb

A Duna House – Felemás a kép a második negyedévben

A Duna House csoport 590,5 millió forint adózott eredményt és 9,6 milliárd forint nettó árbevételt ért el idén a második negyedévben, előbbi 30 százalékkal elmaradt, míg utóbbi 34 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbi értéket – olvasható a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján pénteken közzétett negyedéves beszámolóban. Hozzátették, hogy idén, az első fél évben 1,03 milliárd […]

Egyéb

Erősödés az ázsiai tőzsdéken

Erősödtek a vezető ázsiai tőzsdék pénteken, a térség irányadó börzéje, a tokiói Nikkei225 indexe 0,69 százalékos emelkedéssel 38 621 ponton zárt. A részvények szélesebb körét összefogó Topix index 0,67 százalékkal nőtt. Az ausztrál tőzsde irányadó mutatója 0,41 százalékos, a tajpeji pedig 0,30 százalékos pluszban fejezte be a napot. Közép-európai idő szerint 8 órakor még tartott […]

Egyéb

Vegyes forintmozgás péntek reggel

Vegyesen mozgott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben. Az eurót reggel hét órakor 392,75 forinton jegyezték, alacsonyabban az előző esti 392,93 forintnál. A dollár jegyzése 354,66 forintra erősödött 354,53 forintról, a svájci franké pedig 418,72 forintról 418,38 forintra gyengült. Az euró 1,1073 dollárt ért […]

Egyéb

Az amerikai GDP-növekedés a becsültnél magasabb lett

A második negyedévben az előzetesen becsültnél magasabb lett az amerikai GDP-növekedés a csütörtökön publikált adatok alapján. A washingtoni kereskedelmi minisztérium statisztikai intézete, a Bureau of Economic Analysis második becslése alapján a bruttó hazai termék (GDP) az Egyesült Államokban a második negyedévben évesítve 3,0 százalékkal nőtt. A július 25-én ismertetett első becslésben 2,8 százalékos növekedés szerepelt. […]

Egyéb

A Li Auto kínai elektromos autógyártó növelte bevételét

A Li Auto kínai elektromos autógyártó 11 százalékkal növelte bevételét a második negyedévben éves összevetésben. Ugyanakkor csökkent a nyeresége a megnövekedett működési költségek és kutatás-fejlesztési beruházások miatt. Az adózott eredmény 1,1 milliárd jüanra (154,4 millió dollár, 1 jüan=49,57 forint) esett a június végével záródott három hónapban. Az egy évvel korábbi 2,31 milliárd jüanról. Elemzők várakozásának […]

Egyéb

Egyre változatosabbak az adathalász kísérletek

A tavalyihoz képest is 20 százalékkal, a két évvel ezelőttinél pedig 170 százalékkal nagyobb az adathalász támadások száma az idén. A bűnözők mobiltelefonos üzenetekkel, magukat gyakran a rendőrségnek, mobilszolgáltatónak, vagy csomagküldő cégnek kiadva igyekeznek megszerezni az ügyfelek pénzét és bankkártyaadatait. Az Erste a csaló SMS-ek mellett most arra is felhívja az ügyfelek figyelmét, hogyan tarthatják […]

Egyéb

Ide menekítik pénzüket az élelmesebb magyarok

A magyar háztartások összesen 135 és 290 milliárd forint közötti kamatbevételtől esnek el azzal, hogy lekötött betétek helyett készpénzben tárolják a pénzüket. A money.hu szakértője összefoglalja a Tartós Befektetési Számlák (TBSZ) legfőbb előnyeit.  TBSZ A Magyar Nemzeti Bank (MNB) friss adatai szerint a szocho bevezetése, vagyis 2023. július 1-je óta több mint 83 ezer új […]

Egyéb

Olyan karikagyűrűt válasszatok, ami kifejezi a személyiségeteket és kapcsolatotok minőségét is!

Amikor egy pár úgy dönt, hogy összekötik az életüket, hagyományosan a férfi kéri meg a nő kezét. Ehhez választ egy eljegyzési gyűrűt, amit a lánykérés alkalmával nyújt át választottjának, és ha a hölgy is úgy gondolja és igent mond, akkor a férfi felhúzza szerelme ujjára az ékszert. Ezután közösen történik a karikagyűrű kiválasztása és beszerzése, […]

Egyéb

Íme a 3 legdrágább nyugat-magyarországi vármegyeszékhely

Állandó lakosaik száma kivétel nélkül csökkent, otthonteremtés céljából mégis népszerű célpontoknak tekinthetők a dunántúli vármegyeszékhelyek. Országosan, az adásvételek 15%-a zárult ezeken a településeken a Duna House adatai szerint, amelyek közül a három legdrágábbnak Győr, Veszprém és Zalaegerszeg számít. Aki ezekben a városokban szeretne ingatlant vásárolni, annak 592-724 ezer Ft közötti átlagos négyezetméterárra érdemes készülni, az […]

Egyéb

Kinek ajánlott a generálkivitelezés, és mit nyújt egy ilyen típusú szolgáltatás?

A generálkivitelezés fogalma egyre ismertebbé válik az építőiparban, legyen szó egylakásos családi házakról, társasházakról vagy egyéb épületekről. Ez nem véletlen, hiszen ez a szolgáltatás olyan átfogó megoldást nyújt, amely lefedi a tervezéstől kezdve, a teljes kivitelezésig az építkezés minden szakaszát.  Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy manapság már számos cég kínál ilyen típusú szolgáltatást. Például […]

Egyéb

Folyami kikötőt vásárolna Románia Moldovában

Románia tengerjáró hajók fogadására is alkalmas dunai kikötőt tervez vásárolni a moldovai Giurgiulestiben. Az erről szóló memorandumot szerdai ülésén fogadta el a bukaresti kormány. A kabinet tárcaközi bizottságot hatalmazott fel arra, hogy tárgyaljon az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bankkal (EBRD) a Danube Logistic Kft. részvényeinek megvásárlásáról. Ez a Moldovában bejegyzett cég működteti a Prut határfolyó […]

Egyéb

Több okostelefon fogyhat idén

Idén 1,23 milliárd okostelefont szállítanak ki világszerte, 5,8 százalékkal többet a tavalyinál. Áll az International Data Corporation (IDC) amerikai informatikai és távközlési piackutató vállalat honlapjára felkerült, legfrissebb előrejelzésében. A szervezet az év elején még 2,8 százalékos, majd májusban frissített előrejelzésében már 4 százalékos idei bővüléssel számolt. Nabila Popal, az IDC kutatási igazgatója szerint az okostelefonok […]

Egyéb

Bennfentes kereskedelem – 15 milliós bírság

Az MNB 15 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki egy magánszemélyre és feljelentést tesz a bennfentes kereskedelmet tiltó rendelkezések megsértése miatt. Jelentette az MTI-nek küldött közleményében a Magyar Nemzeti Bank. A jegybanki vizsgálat megállapította, hogy a magánszemély Waberer’s részvények megvásárlására bennfentes információk felhasználásával adott tőzsdei megbízásokat. Az MNB hivatalból indított – előzetes bejelentés nélküli helyszíni […]

Egyéb

MBH Bank: 162,6 milliárd forint adózás előtti eredmény

A csökkenő hozamkörnyezetben is jól teljesített az MBH Bank az idei első fél évben: a társaság korrigált adózás előtti eredménye meghaladta a 162,6 milliárd forintot, a csoport mérlegfőösszege pedig 11 727 milliárd forintot tett ki a fél év végén, egy év alatt 12 százalékot emelkedett – közölte a tőzsdei jelentése alapján csütörtökön összeállított összefoglalójában hitelintézet. […]

Egyéb

BörzeZárás 2024. augusztus 28. -Borús napot zárt a magyar piac

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 476,86 pontos, 0,65 százalékos csökkenéssel, 72 838,51 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 5,0 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest. Muhi Gergely, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta: a kedvező nemzetközi hangulat ellenére borús napot zárt a […]

Egyéb

A BYD kínai autógyártó szépen növelte adózott eredményét

A kínai BYD elektromos autógyártó növelte adózott eredményét és bevételét az első fél évben elektromos járműveinek eladásnövekedése révén. A cég szerdán arról jelentett, hogy az idei első hat hónapban az adózott eredménye éves szinten 24,4 százalékkal, 13,63 milliárd jüanra (1,91 milliárd dollár, 1 jüan=49,57 forint) emelkedett. A BYD bevétele eközben 15,8 százalékkal, 301,13 milliárd jüanra […]

Egyéb

Kreml: az európai fogyasztók érdekeit sérti Kijev, ha nem lép

Súlyosan megsérti az európai fogyasztók érdekeit Kijev azzal a döntésével, hogy nem hosszabbítja meg az Oroszországgal kötött gáztranzit-megállapodást. Jelentette ki Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő szerdán újságíróknak. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden jelentette be Kijevben, hogy Ukrajna nem fogja meghosszabbítani a 2024 végén lejáró gáztranzit-megállapodást Oroszországgal. „Az ukrán fél efféle döntései nyilvánvalóan súlyosan megsértik az […]

1 86 87 88 89 90 179

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.