Sötét mód ikon
2026 július 24
  1. Főoldal
  2. Kategória

Egyéb


Egyéb

Itt a lépés az orosz jegybanktól!

Az orosz jegybank igazgatótanácsa pénteki ülésén 200 bázisponttal, 21 százalékra emelte az irányadó rátát. Az elemzők előzetesen arra számítottak, hogy az orosz jegybank 100 bázisponttal emeli a kamatot, miután előző kamatdöntő ülésén, szeptember 13-án a piaci várakozásoknak megfelelően 100 bázispontos kamatemelésről döntött. Az orosz jegybank a döntés indoklásában kiemelte: az infláció meghaladja a júliusban prognosztizált […]

Egyéb

Minden hazai településen elérhető marad a postai szolgáltatás

A Magyar Posta törekszik fenntartani és kialakítani a postapartneri együttműködéseket. Bár a jogszabály alapján a legalacsonyabb lélekszámú településeken elegendő lenne mobilpostát biztosítani. Közölte a társaság az MTI-vel. Felidézték, hogy a postapartneri program keretében a meglévő vállalkozói tevékenység mellett nyújthatók a postai szolgáltatások. Így növelhető az ügyfélkör és az árbevétel, ezzel is erősödik a vidék megtartó […]

Egyéb

BörzeZárás 2024 Október 25. – OTP húzta a BUX-ot

Budapest, 2024. október 25., péntek (MTI) – A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 548,49 pontos, 0,74 százalékos emelkedéssel, 74 263,78 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 9,2 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest. Muhi Gergely, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta: kedvező a nemzetközi hangulat, […]

Egyéb

A következő három év átlagában 12 százalékos
minimálbér-emelésre van szükség a kormányzati célok eléréséhez

Budapest, 2024. október 24., csütörtök (MTI) – A minimálbérre vonatkozó kormányzati célok eléréséhez a következő három év átlagában 12 százalékos minimálbér-emelésre van szükség, ehhez pedig gazdasági növekedés is kell – mondta el a bértárgyalások jelenlegi állásáról a munkaadói és munkavállalói oldal egy-egy képviselője csütörtökön az MTI-nek. Perlusz László, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) […]

Egyéb

Csökkent az uniós lakosok által termelt csomagolási
hulladék 2022-ben

Az Európai Unióban 83,4 millió tonna csomagolási hulladék keletkezett 2022-ben, lakosonként 186,5 kilogramm, ami 3,6 kilogrammal kevesebb a 2021-es adatoknál, de 31,7 kilogrammos növekedés 2012-höz képest – közölte az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat csütörtökön. Az uniós statisztikai hivatal jelentése szerint az unióban 2022 folyamán keletkezett összes csomagolási hulladék 41 százalékát papír és karton, […]

Egyéb

USA – váratlanul csökkent az első alkalommal
munkanélküli segélyt kérők száma

Az Egyesült Államokban 15 ezerrel, 227 ezerre csökkent az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma a múlt héten – derült ki az amerikai munkaügyi minisztérium csütörtökön közzétett adataiból, miközben az elemzők 242 ezres adatot vártak. A múlt héten a segélykérelmek számát mérő négyhetes mozgóátlag – amely segít kiszűrni az ideiglenes, egyszeri hatásokat – kétezerrel, 238 […]

Egyéb

Szakpolitikai kompromisszumokat feltételez a magyar kormány
növekedési akcióterve

Szakpolitikai kompromisszumokat feltételez a költségvetési konszolidáció, valamint a szociális támogatás és a növekedési célok elérése melletti kormányzati elkötelezettség között a magyar kormány új gazdasági akcióterve – áll a Fitch Ratings csütörtökön Londonban ismertetett elemzésében. A nemzetközi hitelminősítő felidézi, hogy a kereslet élénkítését célzó terv három pilléren nyugszik: a vásárlóerő növelésén, a megfizethető lakhatás feltételeinek megteremtésén, […]

Egyéb

Több mint hatvan helyszínen rendezik az idei erőművek éjszakáját

Paks, 2024. október 25., péntek (MTI) – Országszerte több mint 60 helyszínen csaknem 5200 látogatót várnak az erőművek és közműlétesítmények a pénteki Erőművek éjszakáján – mondta a rendező Magyar Energetikai és Közműszabályozási Hivatal (MEKH) elnöke az ötödik alkalommal megrendezett esemény megnyitóján, Pakson. Juhász Edit, a Paksi Atomerőmű Zrt. Látogató Központjában tartott sajtótájékoztatón hozzátette, az erőművek […]

Egyéb

Békéscsaba lesz az egyik nagy alföldi
közlekedési csomópont

Nagy alföldi közlekedési csomópontok kialakításán dolgozik a kormány, Békéscsaba lesz az egyik – közölte az építési és közlekedési miniszter pénteken Békéscsabán, sajtótájékoztatón. Lázár János kifejtette, több közlekedési fejlesztési elképzelést tekintettek át a város vezetőjével a háromórás tárgyalásukon: az M44-es gyorsforgalmi út meghosszabbítását az országhatárig, valamint a 47-es út négysávossá bővítése mellett határoztak arról, hogy a […]

Egyéb

Citromos frissítő italt hívtak vissza a forgalomból

Citromos frissítő italt hívott vissza a forgalomból a Müller Drogéria Magyarország Bt., mert fémreszelék fordulhat elő benne – tájékoztatta a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) közleményben az MTI-t csütörtökön. A „Fanta Zero Lemon PET 0,5 liter – kalóriaszegény citromos frissítő ital édesítőszerrel” elnevezésű termék minőségmegőrzési ideje 2025.02.04. – 2025.04.12., a dátum alatt „WP” felirat olvasható. A […]

Egyéb

MNB: lassú fordulat előtt a kereskedelmi ingatlanok piaca

Budapest, 2024. október 24., csütörtök (MTI) – A GDP várakozásoktól elmaradó növekedése még nem tudta érdemben támogatni az aktivitást a kereskedelmi ingatlanok piacán, de a piaci ciklus elérhette a mélypontját – mondta Nagy Tamás, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) igazgatója a jegybank online sajtótájékoztatóján. A szakértő az MNB legfrissebb kereskedelmiingatlan-piaci jelentését ismertetve közölte: a jegybank […]

Egyéb

Átadták a JYSK századik magyarországi áruházát Debrecenben

Átadták a dán JYSK csoport századik magyarországi áruházát Debrecenben. Rami Jensen, a dán lakberendezési áruházlánc elnök-vezérigazgatója felidézte, hogy első magyarországi áruházukat 2005-ben Fóton nyitották meg. A két évvel ezelőtt átadott ecseri régiós elosztóközpontjukból pedig immár öt ország háromszáz áruházát látják el – tette hozzá Rami Jensen. Szimeiszter Sándor, a JYSK Magyarországért, Ausztriáért és Görögországért felelős […]

Egyéb

Meglepetés a Coca-Colánál: Csökkent a bevétel, mégis túlszárnyalta az elemzői várakozásokat!

A Coca-Cola amerikai üdítőital-gyártó negyedéves bevétele csökkent az idei harmadik negyedévben, de így is meghaladta a piaci várakozásokat. A cég szerdán arról jelentett, hogy a negyedéves bevétele 0,8 százalékkal, 11,85 milliárd dollárra csökkent, felülmúlta az elemzői várakozások átlagában szerepelt 11,61 milliárd dollárt. A negyedéves adózott eredmény 2,85 milliárd dollár volt, szemben az egy évvel korábbi […]

Egyéb

ReggeliTükör -Gyengüléssel nyitottak a vezető európai tőzsdék

Mínuszban nyitottak a főbb európai tőkepiacok szerdán. A londoni FTSE-100 index 0,03 százalékkal, a frankfurti DAX index 0,09 százalékkal, a párizsi CAC-40 index pedig 0,27 százalékkal gyengült. Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,04 százalék mínuszban kezdett. Az európai kereskedés kezdetén az északi-tengeri Brent nyersolaj ára hordónként 43 centtel (0,57 százalékkal), 75,61 dollárra csökkent. Az arany ára […]

Egyéb

Az adatközpontok energiafogyasztásának kihívásai

Napjainkban az adatközpontok energiafogyasztása egyre nagyobb figyelmet kap, hiszen ezek az infrastruktúrák a világ energiafelhasználásának jelentős részét teszik ki. Egyes adatok szerint a globális energiafogyasztás 2-3,5 százalékáért felelősek, és várható, hogy 2023-ra az üvegházhatású gázok kibocsátásában is vezetővé válnak, megelőzve például a légitársaságokat. Környezeti hatások és vállalások A nagyvállalatok, mint az Apple, a Microsoft és […]

Egyéb

Indul a társadalmi egyeztetés a fővárosi Airbnb-szabályozásról

Az Új Gazdaságpolitikai Akcióterv keretében elindul a fővárosi Airbnb- szabályozás társadalmi egyeztetése, cél a megfizethető lakhatás biztosítása. Közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az MTI-vel. A közlemény szerint ahhoz, hogy a magyar gazdaság 2025-ben 3-6 százalék közötti növekedést érhessen el, a kormány 21 intézkedésből álló, Új Gazdaságpolitikai Akciótervet fogadott el. Ennek egyik pillére a megfizethető lakhatás […]

Egyéb

TELITALÁLATOS az 5-ös lottón! Mutatjuk a győztest!

Kihúzták a 42. héten az 5-ös lottó nyerőszámait, melyek emelkedő számsorrendben a következők: 3,10,12,13,33 Van telitalálatos szelvény, de mindösszesen egy darab, az ő nyereménye rekord összegű az 5-ös lottó 67 éves történelmében, több, mint 6,6 milliárd forint! A nyertes kiléte természetesen nem nyilvános, de az biztos, hogy a fenti számsorral rendelkező szelvény van most nála.

Egyéb

Devizapiac – Erősödött a forint

Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest. Az euró árfolyama a reggel röviddel hét óra előtt jegyzett 400,14 forintról 399,87 forintra gyengült 18 órakor, napközben 399,52 forint és 400,55 forint között mozgott. A svájci frank jegyzése a reggeli 426,34 forintról 425,48 forintra gyengült, míg a dolláré 369,17 […]

1 76 77 78 79 80 179

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.