DéliBux 2021 december 30. – Változatlanul felfelé
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 5,35 pontos nyitás után emelkedett csütörtökön délelőtt.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 5,35 pontos nyitás után emelkedett csütörtökön délelőtt.
A megújuló energiaforrásokból előállított energia felhasználásának részaránya tavaly a bruttó végső energiafogyasztásban 1,3 százalékponttal 13,9 százalékra nőtt 2019-hez képest, így Magyarország teljesítette 2020-es célkitűzését – tájékoztatott a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH).
Aktív ingatlanpiacra számít a Duna House jövőre is, az ideihez hasonlóan 150 ezer körüli tranzakcióval – közölte az ingatlanközvetítő.
A tanulás nem minden gyereknek könnyű, viszont mindenkinek muszáj. Az általános iskolásoktól kezdve a felnőttképzésig mindenki küzd a tanulás nehézségeivel, hol jobban, hol kevésbé.
Törökországban az elemzők által vártnál minimálisan kisebb ütemben, de így is lendületesen nőtt a gazdaság teljesítménye az idei harmadik negyedévben éves összevetésben.
Mit szólnátok ahhoz, ha a tokiói olimpiát olyannyira zárt kapuk mögött rendezték volna, hogy még a közvetítést sem nézhetted volna? Katonák jelentették volna csupán a végeredményt, míg a szakemberek és maguk a sportolók nem nyilatkozhatnának az eseményről, kivéve néhány „celebet”, mint a Hatvani Baszdelőre SC hajdani balhátvédje, jelenlegi egyszemélyes orvosi stábjának vezetője és gyúrója. Sőt, […]
Cikkünkben összehasonlítjuk a befektetési alapok és az egyedi részvények által nyújtott lehetőségeket, megnézzük, milyen szempontok szerint érdemes választani a kettő közül, és megmutatunk egy harmadik lehetőséget is. Jól tudjuk, hogy pénzünket muszáj befektetnünk ahhoz, hogy megőrizze értékét. Lehetőség szerint pedig szeretnénk nemcsak szinten tartani, de gyarapítani is vagyonunkat. Népszerű eszközök erre a befektetési alapok és […]
Jelentős hiányt mutatott a külkereskedelem augusztusban.
Az MNB 16 pénzügyi intézményt érintő témavizsgálatban tekinti át, hogy a hitelintézetek hogyan módosítják majd a törlesztési moratórium lejárta után az érintett lakossági hitelszerződések futamidejét. Fölösleges anyagi többletterhet vállal magára ugyanakkor az az ügyfél, akinek van megfelelő jövedelme, mégse lép ki a moratóriumból és kezdi meg a törlesztést. A nála lévő hitel tőkeösszege ugyanis a fizetési stop alatt is kamatozik.
A gyógyszeripar digitális transzformációja vitathatatlanul az egyik legizgalmasabb és a legnagyobb érdeklődésre számot tartó téma az automatizáció és az ipar 4.0 témakörében. A szektorban ugyanis átlagon felüliek az üzleti lehetőségek, emellett pedig az egyik leginnovatívabb szegmensek közé tartozik, miközben képes erre a megfelelő mennyiségű tőkét allokálni. Nem véletlen tehát a nagyfokú érdeklődés az iparág iránt, legyen szó állami szereplőkről, globális nagyvállalatokról, mozgékony startupokról, vagy akár digitális megoldásokat és technológiákat kínáló cégekről. A hazai Digital Health Summit konferencia az ő részvételükkel kerül megrendezésre szeptember 30-án, melyen az egészségipar legfontosabb szereplői képviseltetik magukat.
Már több mint 100 millió HUAWEI okoseszköz – beleértve az okostelefonokat, táblagépeket és viselhető okoseszközöket – használja a vállalat legújabb operációs rendszerét, a HarmonyOS 2-t. A százmilliós felhasználószámot mindössze három hónappal a rendszer bemutatását követően érték el, ami új rekordnak tekinthető az iparágban – jelentették be a vállalat sencseni rendezvényén. Az eseményen a HUAWEI Technologies Fogyasztói Üzletága számos új intelligens, irodai eszközt – többek között asztali számítógépet, notebookokat és nyomtatót – mutatott be, amelyek a globális piacon lesznek elérhetők.
A korábbi lakóingatlan-piaci trendek felerősödtek: a külön utakat jár az új és a használt lakások piaca. Utóbbin az országon belül különböző tempójú drágulás látható, miközben a plafon felé közelítenek a fővárosi árak, országosan szűkül a használt lakások kínálata, és az adásvételek száma is csökken. A befektetők irányt válthatnak és Budapest helyett az ország más részeiben próbálhatnak szerencsét – többek között ezek a korábban már látható trendek erősödtek a lakóingatlanok piacán a nyári hónapokban – derül ki az ingatlan.com legújabb elemzéséből, amely több mint 500 ezer lakóingatlan-hirdetés adatai alapján vizsgálta a piaci kínálatot és keresletet, egyúttal bemutatja a Budapestre és a megyeszékhelyekre szeptember közepén jellemző átlagos négyzetméterárakat.
Egyes orvosi szakterületeken szinte megkerülhetetlen, máshol alig vesszük igénybe a magánegészségügyi szolgáltatásokat – az NN Biztosító kutatásából pontosan kirajzolódik a magyarok magánellátási TOP-listája. Miközben a magánellátások költsége a többség számára kifejezetten megterhelő, egyelőre nagyon kevesen élnek csak az egészségbiztosítások és egyéb konstrukciók lehetőségével. A kutatás szerint azonban ebben is pozitív fordulatot hozhat a pandémia.
10 bankos összekötést és fizetési kérelem-küldést jelentett be a Billingo.
A fizetési moratórium október 31-ig tart az eddig feltételek mellett, és 2022. június 30-ig még nem is ér véget azok számára, akik a nyilvánosságra hozott rászoruló csoportokba tartoznak. A kamat azonban a moratóriumi hónapok alatt egyre növekszik, emiatt az elhúzódó program már jóval nagyobb terhet rak később az ügyfelekre. A Bank360 elemzői kiszámolták, mennyibe kerül […]
Egy év alatt a négyszeresére nőtt a diákokat toborzó álláshirdetések száma Magyarország piacvezető állásportálján, amivel párhuzamosan a jelentkezések is látványosan gyarapodtak. A fiatal munkavállalók által leginkább előnyben részesített kategóriák az elmúlt 3 év során megváltoztak. A diákmunka szempontjából a leginkább frekventált nyári időszak lezárultával a Profession.hu felmérést készített saját adatbázisa alapján.
A felnőttkori tanulás során új kihívásokkal kell megküzdeniük az iskolapadba visszaülőknek, éppen ezért érdemes néhány új tanulási praktikát elsajátítani az eredmények növeléséhez.
Több mint tízszeresére nőtt az érdeklődés a napelemes cégeknél az elmúlt napokban. Az ok a legújabb pályázati lehetőség, amellyel a feltételek teljesítése esetén akár a teljes beruházási összeget fedező vissza nem térítendő támogatás nyerhető. A konkrét pályázatokat csak november közepétől lehet beadni, de már látszanak azok a részletek, amelyekre érdemes figyelni.
Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.