2024 március 28

MNB: jelentősen nőnek a bankszámlák díjai

Május 1-jéig tíz bank emeli meg a tavalyi infláció miatt a lakossági számlák díjait, ezáltal akár több ezer forinttal is nőhetnek a fogyasztók éves terhei – közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) hétfőn az MTI-nek eljuttatott közleményében.

Megjegyezték, hogy a különböző számlák közt akár egy bankon belül is lehetnek érdemi díjkülönbségek. Ezért az ügyfeleknek érdemes áttekinteni a számla tavalyi költségét, amihez segítséget nyújt a pénzintézetek által idén január végéig megküldött díjkimutatás. Az ügyfél az MNB Bankszámlaválasztó kalkulátorával valamennyi ma elérhető számlaterméket össze tud hasonlítani – hangsúlyozták. Az MNB felhívta a figyelmet arra, hogy az emelés mértéke adott esetben akár meg is haladhatja a tavalyi 14,5 százalékos infláció mértékét. Kifejtették: megeshet, hogy egy adott évben egy pénzügyi intézmény nem módosítja az inflációnak megfelelően a díjait, ám a következő évben az előző két évnek megfelelő mértékkel emel.

Ezen felül az ügyféllel kötött szerződés alapján az infláción kívüli egyéb tényezők alapján is módosíthatók a díjak. Üzleti megfontolásból ugyanakkor az is előfordulhat, hogy a lehetségesnél mérsékeltebb emelést hajt végre egy intézmény – mutattak rá. Ha egy ügyfél jogszerűtlennek tartja a bankja díjemelését, az MNB azt tanácsolja, hogy első lépésként írásban tegyen panaszt a szolgáltatónál. Amennyiben ezt az intézmény elutasítja, az ügyfél az MNB-hez fordulhat jogorvoslatért – írták. A jegybank felidézte, hogy a 2013-14. évi vizsgálatsorozata keretében összesen 142 intézménynél állapított meg jogszabályellenes díjemelést a pénzügyi tranzakciós illeték áthárításához kötődően. Az MNB akkor 1,86 milliárd forint bírságot szabott ki, ami mellett a pénzintézetek 4 milliárd forintot térítettek vissza az ügyfeleknek.

borítókép: Shutterstock